Nagyon elhanyagolt állapotban van a Ceglédi úti botanikus kert, Kecskemét egyik helyi jelentőségű védett természeti területe. Az állam a tulajdonosa, a Neumann János Egyetem a vagyonkezelője, a természetvédelmi törvény szerint az önkormányzat feladata lenne fenntartani, természeti állapotát fejleszteni, az épületek jövőbeli bérlője még nem költözött be, és nagyon úgy tűnik, a kertet senki nem érzi magáénak. Kivéve egy-két volt főiskolai hallgatót. Az egykori Kertészeti Főiskolán 35 éve végzett évfolyam diákjai mostani találkozójukon gereblyét, ásót, fűrészt, metszőollót ragadnak, hogy felhívják a figyelmet a szerintük méltatlan helyzetre.
A Ceglédi út – Kerkápoly utca találkozásánál lévő, 1,1 hektáros botanikus kertet ma már kevesen ismerik és még kevesebben látogatják. Nem csoda, hiszen jelenleg egy elhanyagolt, elvadult park, ahol a növényzet benőtte a sétányokat, a díszmedencét betemették, a neves szőlész-borász, Mathiász János mellszobrát már nagyon régen áthelyezték innen, a központi helyen lévő kis tavat békalencse és alga borítja, a fő sétányon több köbméternyi zöldhulladék, a padoknak szinte csak a fémváza maradt meg, az ismertető táblákat megette a rozsda, a madárodúk elkorhadtak, szétestek. Pedig némi odafigyeléssel a kert még menthető, látogatásra alkalmas lenne, és ismét a belváros egyik üde zöldfelületévé válhatna.
„Nem mindig volt ilyen elhanyagolt állapotban” – mondta el a szerkesztőségünket megkereső Szabó Barna, aki nagyon jól ismeri a kert minden négyzetméterét. 1984-ben a Kertészeti Főiskola Dísznövénytermesztési Tanszékén kapott állást mint intézeti segéderő, majd rá egy évre kezdte meg tanulmányait az intézményben. Barna a madarak nagy barátja, elkezdte a botanikus kertben és a kertészeti kar egykori főépülete körüli (mai Mészöly Gyula tér) parkban felmérni a madarak állományát, fészkelésük segítésére madárodúkat telepített, később ebből a témából írta szakdolgozatát (és első helyezést elért tudományos diákköri dolgozatát is, érdekesség, hogy a park területén a nyolcvanas évek közepén 36 madárfajt figyelt meg). 1988-ban, diplomázás után mint intézeti mérnököt felvették a növényvédelmi és földműveléstani tanszékre, innentől kezdve öt évig Barna nagy örömére a botanikus kertben lévő egyik szolgálati lakásban lakott.
„Akkor nagyon szép, tiszta, gondozott volt a kert, az ösvények járhatóak voltak, nem futotta be őket a borostyán és nagy zöld meténg. Egyik kollégám, az egymás között “aranykezűként” tisztelt Varga István minden részét odaadóan karbantartotta és gondozta. Munkáját a főiskolai hallgatók itt végzett rendszeres gyakorlati foglalkozásai folyamatosan segítették, a diákok a kertészkedés mellett a növényismeretüket is elmélyíthették, mert még minden növény mellett ott volt a tudományos nevét tartalmazó tájékoztató tábla. De érkeztek általános iskolás, sőt, óvodás csoportok is, hogy itt ismerkedjenek a fákkal, cserjékkel. Régen sok látogató volt.”
Szabó Barnát egy időre elsodorta az élet Kecskemétről, 2005-ben tért vissza, és akkor elhozta a családját is ide, hogy megmutassa, régebben hol lakott és dolgozott.
„Akkor is még szépen karban volt tartva a botanikus kert, a fű lenyírva, a tóban aranyhalak mosolyogtak, még egy automatikus vízszint-szabályozó is be volt építve” – emlékszik vissza. Később is rendszeresen bejárt a kertbe nosztalgiázni, a madárodúkat megnézni. Azt mondja, apránként, de folyamatosan látta a hanyatlást, és mostanra jutott addig a helyzet, hogy tenni szeretne valamit.
Az általa készített, a kert jelenleg állapotát tükröző fotókat megosztotta egykori főiskolai évfolyamtársaival, és sokakat felháborított, amit a képeken láttak. Végül azt találták ki, hogy 35. éves évfolyam-találkozójukat május 13-án rendhagyó formában rendezik meg. Egyik parképítő-és fenntartó vállalkozó társuk – Budapestről – utánfutóval ásókat, gereblyéket, metszőollókat, fűrészt hoz, és az egykori hallgatók rendbe teszik a botanikus kert egy részét, ahol egy páfrányfenyőt is elültetnek, elhunyt tanáraik és diáktársaik emlékére. Szerkesztőségünk már megkapta az eseményre szóló meghívót, ebben ez áll: „A kert jelenlegi állapota nem méltó a múltjához, Kecskemét városához. Évfolyamunk úgy gondolja, hogy munkánk felajánlása egy jelzés és kiállás régi iskolánk, tanáraink, szakmánk és egy természeti érték megőrzése mellett.”
Barna is tisztában van azzal, hogy alapvetően ez a nap nem fogja érdemben megváltoztatni a kert helyzetét. Ahhoz számításai szerint legalább húsz ember kéthavi munkájára lenne szükség, és utána a fenntartásra is állandó, egy-két fős személyzet. Mindez költség és munka, hogy mindezt ki vállalja, nem tudni. De az egykori főiskolai dolgozó úgy véli, mindenképpen fel kell hívni a figyelmet arra, hogy „nem szabad tovább engedni ennek az értéknek a pusztulását, és meg kell találni a módját, hogy megmentsük a jövő számára”. Hátha ezt a segélykiáltást egy-két döntéshozó is meghallaná. Barna szerint a kecskeméti Neumann János Egyetem és az önkormányzat összefogására lenne szükség az ügyben.
„A sok rossz mellett van egy örvendetes hír is: fészkelési időben őszapót is láttam a kertben és kihallottam a sűrűből a madár fiókáinak etetéskor jellegzetes hangját. Ez a faj korábban nem fészkelt itt” – búcsúzik el Szabó Barna.
Az egyetem arra hivatkozik, hogy „csak vagyonkezelő”
A Ceglédi út, a Bethlen körút és a Kerkápoly utca által határolt területen épületek is vannak. A nyolcvanas évek végén-kilencvenes évek elején itt több tantárgyat is oktattak, volt egy kis feldolgozóüzem is. Később a legnagyobb épületben kapott helyet a Kecskeméti Főiskola Rektori Hivatala, a Növényvédelmi és Földműveléstani Tanszék és a Kertészeti Termékek Feldolgozása Tanszék. A főiskola nyomdája is a botanikus kert területén működött, és ahogy Szabó Barna is említette, szolgálati lakások is voltak. Szóval egyáltalán nem volt a periférián, sőt.
„A Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kar Botanikus Kertje. A növényanyag oktatási és kutatási célt szolgál. Kérjük, csak az úton járjon! A növények levelét, virágát, termését ne bántsa” – olvasható a bejáratnál lévő táblán. Ennek nyomán magától értetődőnek tűnt, hogy az utód Neumann János Egyetemet keressük meg az ügyben, meg is tettük, de az egyetem mindössze annyit közölt, „ők csak vagyonkezelők, de bérbe van adva”. Azt nem tudtuk meg, a kertet is kiadták/kiadják-e bérlésre, a bérbeadási szerződés tartalmazza-e a park rendbentartásának kötelezettségét, mint ahogy azt sem, mi lehet az oka, hogy ilyen állapotig jutott a kert.
Úgy értesültünk, a korábban itt lévő Aranyliget Waldorf Óvoda és Általános Iskola fog visszaköltözni (illetve most működik itt egy-két kisebb vállalkozás). Megkerestük az Aranyligetet is, hogy érdeklődjünk, ha valóban újra birtokba veszik az épületeket, övék lesz-e a kert is, ha igen, mit terveznek vele, látogatható marad-e. Választ egyelőre nem kaptunk. Egy biztos, Facebook-oldaluk szerint „tevékenység megszűnése miatt” árulják az óvodájuk épületét a Téglagyár utcában.
Helyi jelentőségű védett természeti terület
A terület tulajdonosa információink szerint az állam. A botanikus kertről tudni kell, hogy Kecskemét öt helyi jelentőségű védett természeti területének egyike, 1977-ben a Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága nyilvánította védetté és ezt a védettséget a kecskeméti képviselő-testület 2002-ben hozott döntésével fenntartotta.
Mint minden más helyi jelentőségű védett természeti terület esetében, a fenntartásáról, természeti állapotának fejlesztéséről, őrzéséről a települési önkormányzat köteles gondoskodni, a természet védelméről szóló 1996. LIII. törvény szerint. Ez azt is kimondja, az ilyen területekre vonatkozóan a települési önkormányzat állapítja meg rendeletben „a természetvédelmi kezelési módokat, korlátozásokat és tilalmakat, továbbá az egyéb kötelezettségeket (természetvédelmi kezelési terv)”. A vármegyei önkormányzatnak pedig a megye területén található helyi jelentőségű védett természeti területek védelmével kapcsolatos tevékenységek összehangolásáról kell gondoskodnia, a fenntartás érdekében a települési önkormányzatokkal megállapodást köthet, vagy társulást hozhat létre. A települési önkormányzat akár természetvédelmi őrszolgálatot is működtethet.
Kecskeméten a környezetvédelem helyi szabályairól szóló 8/2002. (II. 11.) önkormányzati rendelet tartalmazza a botanikus kert kezelési tervét (bár ott arborétumként említik). Kérdés, ennek ma mennyi a jelentősége, ha az abban foglaltak nem teljesülnek.
Kijelölt természetvédelmi kezelőként a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kar van megnevezve (amely immár a Neumann János Egyetemen belül létezik).
„A védettség indoka és célja a területen található értékes növényzet megőrzése” – szól a rendelet, a kezelési tervben a terület rendeltetésénél pedig ez áll: „Őrizze meg a botanikus kertbe telepített tájra jellemző őshonos vadon élő és nem őshonos dísznövény fajokat, szolgálja az oktatás és bemutatást, valamint járuljon hozzá a városi zöldövezet fennmaradásához”. Mint az eddigiekből kitűnhet, oktatási célokra jelenlegi állapotában a kert alkalmatlan, és kétséges, a dísznövény fajokból mennyi maradhatott meg.
A kezelési tervből az is kiderült, hogy a kertet 1949-től kezdődően alakították ki, hogy a kertészeti hallgatók alapozó botanikai oktatása mellett a dísznövény szakos hallgatók képzését is szolgálja. „A védett terület növényanyaga nemcsak növényismereti, hanem növénytársulástani és növényföldrajzi ismeretek elsajátítására is alkalmas, mert megtalálhatók (sajnos inkább csak voltak – a szerző) a Kiskunság homokvidékére jellemző néhány növényfaj és társulás bemutató példái (nyílt homoki gyep, borókás nyaras, stb.). A területen kialakításra került egy kerti tó, amely lehetőséget nyújt néhány vízi- és mocsári növényfaj fenntartására és bemutatására is. A botanikus kert növényanyagának esetleges távlati fejlesztését elsősorban a főiskola képzési igényei befolyásolják” – áll a dokumentumban.
A kezelési és fenntartási munkákat is részletezik: tavasszal például cserje- és fametszés, telepítés, évelőfelületek gyomtalanítása, nyáron többek között tóhínározás, vízutántöltés, ősszel avar eltávolítás, ültetések, télen utak karbantartása. Talán nem járunk messze a valóságtól, ha kijelentjük: ezek közül jelenleg semmi nem történik meg. Pedig hangsúlyozza a kezelési terv: a meglévő növényanyag fenntartása mellett „távlatilag célszerű lenne a tájra jellemző őshonok növények és társulások oktatási és bemutató célú fejlesztése”…
