fbpx
7 C
Kecskemét
2024. december 21., szombat

FRISS HÍREK

Vita a felfüggesztett lajosmizsei elővárosi vasútvonal budapesti szakasza körül

- Advertisement -

A 142-es vasútvonal, amely Budapestet Lajosmizsén keresztül köti össze Kecskeméttel, az utolsó elővárosi szakasz, amit még nem újítottak fel. A Lajozsmizséig tartó 73 kilométeres utat két teljes óra alatt teszik meg a dízelvonatok.

A XVIII. kerület azt szeretné, hogy tervezzék át teljesen a vonalat, ha már úgyis lekerült a betervezett beruházások listájáról. BP18 Facebook-oldalukon ezt írják:

„Kerületünket 120 éve választja ketté a 142-es vasútvonal, amely lényegében acélpengeként vágja Pestszentimrét két részre. Zajos, füstös, nehezen átjárható forgalmi akadály ez, ami mára már el is használódott. A jelenlegi kormányzati terv a vonal felújítását célozza, ami elkerülhetetlen, de a kerületiek érdeke nemcsak az, hogy felújítsák vonalat, hanem hogy a vasút vonala ne a házak között fusson, “új berlini” falként egy hosszú zajvédő fallal körülvéve, hanem ott, ahol senkit nem zavar: az M5 autópálya mellett.”

Szaniszló Sándor polgármester kitért arra is, hogy mindez azért is időszerű kérdés, mert a kormányzat ugyan kidolgozott egy tervet a felújításra, de már le is állította azt sok más egyéb beruházással együtt, ezért most van idő és lehetőség egy sokkal jobb terv kidolgozására.

Vitézy Dávid, egykori közlekedési államtitkár erre úgy reagált, hogy szerinte a budapesti önkormányzatok továbbra is ellenzik a vasútfejlesztéseket. Facebook-bejegyzésében arról ír, hogy a DK-s polgármester előterjesztett egy olyan javaslatot, mely lényegében felszámolja a lajosmizsei vasútvonal budapesti szakaszát.

„Bár a beruházást, mint szinte minden mást, az uniós pénzek befagyasztása és a hazai költségvetés beszűkült mozgástere miatt felfüggesztették, előbb-utóbb remélhetőleg újraindulhat – ennek próbálnak most elébe menni az önkormányzatok és megakadályozni, hogy a lajosmizsei vasútvonal fejleszthető legyen” – írja a BKK alapító vezérigazgatója.

Hasonló cikkünk:  Boti vonatfotósként járja Európát és közlekedésmérnökként tenne is a vasútért

Vitézy szerint nincs értelme annak, hogy a vonal a lakott területeit elkerülve, az M5-ös autópálya mentén épüljön újjá.

„Ezen a vasútvonalon nem járnak InterCity-k, nem járnak tehervonatok, csak elővárosi vonatok – épp azt szolgálná a fejlesztés, hogy az itt élő mintegy 70 ezer ember gyorsan, kényelmesen, kötöttpályán juthasson be 15 percenként Budapest központjába, felújított állomásokkal, új P+R parkolókkal és kerékpártárolókkal – olyan színvonalon, ahogy például a felújított esztergomi vonal utasai tehetik. Ha a vasutat elűzik a lakóterületekről, az egész beruházásnak semmi értelme nem marad” – érvel Vitézy, megjegyezve, hogy Felsőpakony, Ócsa, Dabas és a vonal többi települése egyöntetűen támogatja a beruházást.

Vitézy szerint az önkormányzat saját választópolgárai elsöprő többségének akaratával megy szembe egy kisebbség érdekeinek kiszolgálásával, hiszen a BFK által készített 2022-es felmérések alapján az helyiek több mint 90 százaléka támogatja a vonalfejlesztést.

„Budapesten és Pest megyében 300 ezerrel lett több autó az elmúlt tíz évben és az agglomeráció lakosságszáma megállíthatatlanul nő, az elmúlt tíz évben 10 százalék fölött. A rövidtávú lokális részérdekek mentén a vasútfejlesztések ellehetetlenítése, ahogy a Déli Körvasút esetében, úgy itt is szembemegy minden létező klímavédelmi, környezetvédelmi és közlekedéspolitikai alapelvvel, az ország, a régió és Budapest hivatalos városfejlesztési és közlekedési dokumentumaival” – zárja sorait Vitézy.

via 24.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...