Vajon válogathat a buszvezető, hogy kit visz el és kit nem? És ha tudják, hogy tele lesz a busz, miért nincs erről információ? Erre keresi a levélíró és a Tékozló Homár is a választ.
Egy kis Volán buszos storyt hoztam. Előzetesben annyit rólam, hogy évek óta ingázok minden nap Kecskemét és Budapest között. Összességében elmondhatom, hogy megvagyok elégedve a Volánnal. Kényelmesebb, olcsóbb, pontosabb mint a MÁV, most azonban olyan történt ami miatt úgy gondoltam írok nektek, mert úgy tűnik a volán nem nagyon akar foglalkozni a problémával.
Tudni kell, hogy Kecskemét és Budapest között két járat közlekedik. Egy gyors járat, ami végig az autópályán megy és egy lassú járat, ami Örkény-Lajosmizse irányon át közlekedik hosszabb menetidővel.
2019 augusztus 10-én szombaton (munkanap) 16:15kor szerettem volna felszállni a Kecskemét Kunszentmárton Szarvas Orosháza HJV-752es rendszámú autóbuszra a Népligetben. Elsőnek értem oda, de ahogy az lenni szokott az előre váltott menetjegyesek szállhattak fel elsőnek (ezzel problémám nincs is, hiszen azért van a helyjegy).
Csakhogy annyian váltottak helyjegyet, hogy a sofőr közölte, hogy csak 12 ember szállhat fel és Kecskemétieket nem visz el. Aki Kecskemétre akar utazni, az szálljon fel a szintén 16:15-kor induló Kecskemét Örkény Lajosmizse buszra. Ezzel több probléma is volt. Egyrészt a menetidő hosszabb, így aki időre ment volna, az elkésett. Másodszor mire ez kiderült, már indulás előtt néhány perccel voltunk és a Lajosmizsei busz megtelt, azon se volt hely. (Egész pontosan álló hely volt csak, amit 34 fokban, teli buszon nem vállaltam be, amúgy is gyenge a gyomrom.)
Így többen is kénytelenek voltunk megvárni a következő buszt és reménykedni, hogy lesz helyünk.
Ha annyi előre váltott jegyet vettek, miért nem küldtek mentesítő járatot? Ez nem az első alkalom, hogy ilyen történik, csak máskor nekem sikerült felszállnom. És miért nem szól előre a sofőr hogy aki Kecskemétre akar menni az ne várjon a sorba, hiszen elvileg a sofőr tudja hogy hány hely van lefoglalva. Miért nem szabályozzák hogy hány hely jegyet adnak ki előre?
Egyszerű, minden nap ingázó bérletes utas csak haza szeretne jutni mihamarabb.
Régebben volt olyan élményem is, hogy simán nem engedett fel a sofőr, mert ő nem visz kecskemétieket (bár megáll ott). Akkori megkeresésemre a Volán csak annyit mondott, hogy mivel Kecskemét van legközelebb Budapesthez, így nem élvezünk elsőbbséget felszállásnál. Csak akkor szállhatunk fel, ha van még hely. A havi bérletárak meg az egekben.
Így is gondolkodás nélkül a Volánt választom a MÁV helyett, mert mint mondottam: olcsóbb, kényelmesebb, pontosabb, tisztább mint a vonat. Már ha felfér az ember.
Levelem a Volánnak is elküldtem, várom a válaszukat. Nem kárpótlást akarok és nem is szidni bárkit. Azt szeretném ha történne változás, mert sokadik alkalommal történik ilyen. Én csak szeretnék mihamarabb haza jutni, és mivel minden nap más időpontban jövök haza, kiegészítő hegyjegyet sem tudok venni a bérletem mellé.