Idén újra nekünk ajánlhatod fel az adód 1 százalékát!

5 éves lesz a KecsUP március 28-án! 5 éve nyújtunk tá­jé­ko­zó­dá­si pontot a hétköznapokban. Célunk nemcsak füg­get­len­nek lenni, de a leghitelesebb, legmegbízhatóbb és leg­ma­ga­sabb minőségű újságot készíteni a városban. Egy olyan szabad és gondosan szerkesztett platformot, amit minden város megirigyelne.

2023. óta nekünk is felajánlhatod adód 1%-át. Ne hagyd az államkasszában ezt a pénzt, rendelkezz róla, hogy a vidéki média kapja meg!

Áramlat Alapítvány adószáma: 19235743-1-03

Egy idős ember házát vette el a szélhámos házaspár

- Advertisement -

Közel egy évvel ezelőtt egy kecskeméti társasházból egyik napról a másikra eltűnt egy idős férfi. A figyelmes lakók tudták, hogy a 82 éves szomszéd röviddel korábban megismerkedett egy nővel, aki rendszeres látogatója lett. A 40 éves asszony beférkőzött új ismerőse bizalmába, majd 2020 júniusában kipakolták a lakásból a férfi bútorait, és mindannyian ismeretlen helyre távoztak – írja a rendőrség honlapján.

Szerencsére a lakók nem hagyták annyiban a dolgot, feljelentést tettek a rendőrségen. A széleskörű nyomozás során kiderült, hogy a férfi lakásának és nyaralójának időközben új tulajdonosai lettek, ő pedig eltartási szerződést kötött egy házaspárral.

A rendőrség ráakadt az időskorúra is, aki úgy nyilatkozott, hogy az ingatlanait nem értékesítette, és arról sincs tudomása, hogy eltartói lennének.

A történetben eltartói szerepet vállaló házaspárt a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai – a Kecskeméti Járási Ügyészséggel és a megyei főkapitányság közterületi támogató alosztályának munkatársaival együttműködve – 2021. április 20-án elfogták és őrizetbe vették.

Mindkettejüket csalás bűntett elkövetésével gyanúsítják. A duó férfi tagja egyébként nem ismeretlen a nyomozó hatóság előtt. Jelenleg is több eljárás folyik ellene csalás és más bűncselekmények miatt.

Ingatlancsalás gyanúsítottjait vették őrizetbe

Az ingatlanok eladásával és az eltartási szerződéssel kapcsolatos okiratok készítőjét, egy, a megyeszékhelyen dolgozó ügyvédet gondatlanságból elkövetett közokirat-hamisítás vétségével gyanúsítják. A nyomozók álláspontja szerint a jelenleg szabadlábon védekező ügyvéd nem kellő körültekintéssel járt el az iratok elkészítése során.

A rendőrség és ügyészség képviselői több helyen tartottak kutatást, melynek során többek között lefoglaltak 650.000 forint készpénzt, az ügy tárgyát képező házak esetében pedig intézkedtek a zár alá vételről.

A nyomozók előterjesztést tettek a házaspár letartóztatásának indítványozására. A Kecskeméti Járási Ügyészség indítványa alapján a járásbíróság elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.

police.hu

- Advertisement -
Exit mobile version