A kecskeméti rendőrök több hónapos nyomozásának eredményeként egy 15 fős hálózatra csaptak le Kecskeméten, Szolnokon és Cegléden.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság,...
Hat és fél év fegyházra, valamint hét év közügyektől eltiltásra ítélte a Kecskeméti Járásbíróság azt a férfit, aki február 24-én délután fegyverrel rabolt ki...
A kecskeméti nyomozók elfogták a bűncselekmények feltételezett elkövetőjét.
Kecskeméten, a Kiskőrösi út egyik ingatlanának ajtaját feszítette fel még 2020 novemberében egy ismeretlen elkövető. Az épületből...
Lakossági bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. február 21-én 22 óra 2 perckor, hogy Kecskemét belvárosának egyik óraboltjába éppen betört valaki.
A bejelentő személyleírást adott az...
A kunszentmiklósi rendőrök rablással és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják megalapozottan a férfiakat.
Egy szabadszállási férfi 2020. augusztus 8-án délután rokonlátogatóba vitte egyik ismerősét Kunadacsra. A...
Kecskeméten, a Batthyány utcában közlekedett egy személygépkocsi 2021. január 19-én hajnalban. A rendőrök megállították a járművet, és intézkedés alá vonták annak sofőrjét. A járművezetővel...
Összeütközött egy személyautó és egy kamion szerda délelőtt a 445-ös főúton, Kecskemétnél, a balesetben ketten meghaltak – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu...
A kalocsai rendőrök őrizetbe vették azt a 19 éves helybélit, aki egy dohányboltból több mint hatszázezer forintnyi árut és készpénzt akart eltulajdonítani, ám még...
Őrizetbe vették a kiskunhalasi rendőrök azt a helyi 41 éves férfit, aki legalább hét autót fosztott ki az utóbbi három hónapban.
Négy kocsit a temetők...