Természetesen voltak előzmények! Mármint a párbajnak, de – ami mégis csak fontosabb – az „úriemberségnek”! Abban az un. „ántivilágban” az emberi kapcsolatoknak, mintha lett volna valamiféle koreográfiája. Speciel a fiúk udvaroltak, a leányok meg ilyenkor lesütötték a szemüket. Legfeljebb nagy ártatlanul pillogtak, mintha fogalmuk sem lett volna az ifjak szándékáról. Pedig mindketten ugyan azt akarták, de megadták a módját.
Mit is akartak? Hát a szerelmet… Ezért volt az előjáték! A „mórikálás”… Az tette érdekessé, izgalmassá az egészet. Volt varázsa az esti sétáknak, kéz a kézben. De volt még a „Holdvilág” is, a májusi orgonák feledhetetlen illata. No, és az „első bál”, utána „éjjeli zene”. A kettő között az első csók… A mondott szónak volt súlya, becsülete, és adott esetben következménye. Még száz éve sem feltétlenül bíróság mondta ki a verdiktet az un. „becsületbeli” ügyekben. Az urak lovagiasan, egymás között döntötték el az ügyet. Ahogy, akkor mondták, „szolgáltattak elégtételt” egymásnak. Ennek párbaj volt a módja, ami akkor következett be, amikor két férfi között valami konfliktus alakult ki. És miért ne alakult volna, mondjuk egy „delnő” kegyeinek elnyerése miatt, vagy becsületsértés, pletykára alapozott rágalmazás okán, nem beszélve a kártyaadósság elhíreszteléséről. Valamennyi „casus belli”-nek minősült!
1926 végén Nagykőrösön bekövetkezett párbajnak is „nő” volt a hátterében. Hogy pontosan mi volt az oka két, fiatal mérnök egymásnak feszülésének arra csak célzások vannak az újságokban. Hivatalosan semmi nem történt. Csupán arra lehet következtetni, hogy a valamivel korábban Nagykőrösre került fiatal városi mérnök, Büki Kálmán egyik éjjel cigányzenés éjjelizenét adott a város egyik bájos hajadonjának. Így adva jelét bimbózó érzelmeinek. Igen ám, csak akkor már a leányzó a szintén mérnök Molnár Lajos gyűrűs menyasszonya volt. Hogy Kálmán bátyám tudott-e erről vagy sem, az nem fontos. Fontos az éjjeli zene, amit Molnár mérnök úr zokon vett, és ezért „provokálta” Kálmán bácsit az Úri Kaszinóban: nyilvánosan lecsirkefogózta kollégáját. Ez nem maradhatott megtorlás nélkül. Párbaj!
A Nagykőrösi Híradó 1927. április 10-i számának egyik rövid híre arról tudósít, hogy Büki Kálmán műszaki tiszt, és Molnár Lajos mérnök kardpárbajban védte meg a maga igazát. Az „első vérig tartó” vagdalkozásban Molnár Lajos megsérült, s így befejeződött a lovagias ügy. Csakhogy, valaki beárulta a párbajozókat a hatóságnál, így bíróság elé kerültek. „A párbajozókat párbajvétségért most vonta felelősségre a kecskeméti kir. törvényszék mely Bükit és Molnárt 4-4 napi államfogházra ítélte. (…) Kis városban bajos még párbajozni is. Feltétlenül akad besúgó.” – írta az újság.
A másik, ennél sokkal békésebb lefolyású pár-bajról a lap 1927. október 2-i száma írt. Előzményként a két városi lap – Duna-Tisza közi Hírlap, és a Nagykőrösi Híradó – egy-egy írása szolgáltatta a kívánt elégtétel alapját. Galántai Fekete Béla a Híradó főszerkesztője „Tavasz az őszben” című tárcáját ízléstelennek minősítette dr. Kovács Imre ügyvéd – a későbbi évtizedek népszerű „Pipi bácsi”-ja – a konkurens Hírlapban. Válaszul Galántai, a szeptember 18-i lapban kétségbe vonta Pipi bácsinak a kommün alatti korrekt magatartását. Nos, ez okozta a bajt.
Az említett lapszámban, a hírek közötti közlemény szóról-szóra közli az ügy lovagias lezárásról készült jegyzőkönyvet. „Felvétetett Nagykőrösön 1927 szept. 28-án este 11 órakor a Városi Kaszinóban dr. Kovács Imre ügyvéd úr és Galántai Fekete Béla szerkesztő urak között felmerült lovagias ügyben.
Dr. Hoffer Gerzson, és dr. Kiss László, mint dr. Kovács Imre ügyvéd úr megbízottai elégtételt kér-nek Galántai Fekete Béla úrtól a Nagykőrösi Híradó szept. 18-án megjelent számában közzétett vezércikkben foglalt, ránézve sértő kifejezésekért, annak hangjáért, beállításáért és modoráért, valamint ugyanezen lap szept. 27-én megjelent számában közölt nyilatkozatáért, annak tartalmáért és célzásaiért, mely cikkeket Galántai Fekete Béla úr írta. Dr. Schultz Frigyes és Fehér Béla urak, mint Galántai Fekete Béla úr megbízottai mielőtt a tárgyalás érdemi részébe bocsátkoznának, felvilágosítást kérnek (…) arra nézve, hogy dr. Kovács Imre ügyvéd úrnak van-e lovagias elégtételre jogosultsága…” Miután Pipi bácsi megbízottai bemutatták ügyfelük katonai igazoló lapját, az elégtételre való jogosultság elfogadást nyervén az affér ekként rendeződött: „dr. Schultz Frigyes és Fehér Béla felük nevé-ben sajnálkozásukat fejezik ki a sértő kitételeket tartalmazó cikkek megjelenése felett (…), és ezért dr. Kovács Imre ügyvéd úrtól bocsánatot kérnek.”
A felek abban is megállapodtak, hogy a jegyzőkönyv teljes szövegét leközli a Híradó.
Végezetül „dr. Hoffer Gerzson és dr. Kiss László a fenti elégtételt felük nevében elfogadják. Ezek után megbízottak a fenti lovagias ügyet befejezettnek nyilvánítják.”
– A lényeg, hogy ti. miért lehetett kétségbe vonni Pipi bácsi „lovagias elégtételre” vonatkozó képességét, csak a legelső újságcikkből derül ki. Ugyanis dr. Kovács Imre a kommün alatt a forradalmi törvényszék vádbiztosa volt. Mivel a M. Kir. I. honvéd vegyes dandár parancsnoksága igazolta, így vér nem tapadt a kezéhez.
Ez volt az utolsó kőrösi, már nem is igazi párbaj, „csak” lovagias ügy valós története. Nem biztos, hogy azért, mert a közélet tisztább, az emberek erkölcsösebbek lettek azóta.”
Akkor elképzelhetetlen volt, hogy korunk zavaros, a Csónakázó melletti „Kinizsi-klubház” építési-tulajdonlási problémáiba belekeveredett volna az akkori polgármesterrel a képviselők némelyike is. Ráadásul, többedmagukkal még rendszeresen mosolyognak is a „hiteles, önkormányzati lap” címoldalán. Mintha mi sem történt volna.
Bizony-bizony, ez is „erkölcs”, meg amiről fentebb szó esett, az is „morál”. De micsoda különbség…?
Tóth Barna