Lesz bőségesen hal karácsonykor, viszont drágább is lesz

- Advertisement -

A haltermelők ki tudják szolgálni a hazai karácsonyi halfogyasztási igényeket annak ellenére, hogy az előző évekhez képest elmarad az idei haltermés, az árak viszont emelkedtek. A karácsonyi halért többet kel majd fizetni, feltéve, ha nem fogjuk meg, és vásárlásra kényszerülünk.

Ondré Péter, Agrármarketing Centrum (AMC ügyvezetője az MTI-nek küldött közleményében kiemelte, az éves fejenkénti 6,5 kilogramm átlagos halfogyasztás 40-45 százaléka jut erre az időszakra.

Emlékeztetett arra, hogy a „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző kampány célja, hogy a korábbi, átlagos fogyasztás 20 százalékkal növekedjen.

A program indulása, 2017 óta csaknem 5 millió embert értek el, és 77 ezer adag ételt kóstoltattak különböző rendezvényeken – ismertette.

Lévai Ferenc, a Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szóvivője a közleményben hangsúlyozta, az édesvízi halakat már most érdemes beszerezni, a halhús az otthoni fagyasztást is jól viseli.

Az idei haltermés várhatóan elmarad a korábbi évektől mennyiségben, ugyanakkor biztonsággal lesz elegendő hazai ponty, harcsa, afrikai harcsa, busa is karácsonyra – jelezte.

A haltermelők működését az idén nehezítette a vízhiány, a kukoricaár, a gázolajár és a bérköltségek növekedése – mutatott rá a szóvivő. Ugyanakkor a szektor így is biztonsággal el tudja látni a hazai igényeket, süllőből és csukából a tervezettnél kisebb lesz a hozam, de mivel a MA-HAL tagjai önként korlátozták az exportot, ezekből a halfajokból is lesz idehaza kellő mennyiség – tette hozzá.

Az árak viszont emelkedtek tavalyhoz képest, a halért idén 30-35 százalékkal kell többet fizetni.

- Advertisement -
Exit mobile version