fbpx
13.6 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Orosz-magyar barátság?

- Advertisement -

Nemrég kiderült, hogy Oroszország listát vezet arról, hogy ki a barátja, és ki nem. Most mi, magyarok is felkerültünk erre a listára, mely szerint már nem vagyunk barátai az oroszoknak. Ez mindenképpen érthetetlen lépés a Kreml részéről, mert Orbán Viktor még néhány hete Putyinnal parolázott, sőt az elmúlt évek tanúsága szerint ő volt az az Európai Uniós miniszterelnök, akit Putyin elfogadott, és barátjának tartott. Valljuk be, Orbán Viktor mindent megtett a maga részéről azért, hogy Putyin barátja lehessen.

Most, hogy a Kreml, akarom mondani Putyin háborúba keveredett Ukrajnával, minden megváltozott. Putyin a Kreml ura súlyos döntést hozott, amikor egy szomszédos semleges országot, jelesül Ukrajnát katonailag le akarta igázni villámháború szerűen, de ez mind a mai napig nem sikerült neki.

A háború immáron két hete tart, és valószínűsíthető, hogy Magyarország kormánya azért esett ki a baráti országok listájáról a Kreml szerint, mert elítélte Ukrajna fegyveres lerohanását. Jelzem, Magyarország nem is tehetett mást, hiszen olyan nagy volt a nemzetközi felháborodás Putyin háborúja miatt.

Ha már nem vagyunk barátok az oroszokkal, akkor Szijjártó Péter is bátran visszaadhatja a „Barátságért” kitüntetést orosz kollegájának, Szergej Lavrovnak, hiszen ez a barátság, mármint a magyar meg az orosz lényegében megszűnt létezni. Így múlik el a világ dicsősége, azaz a nagy garral beharangozott magyar keleti nyitás politikája.

Pedig Orbán Viktor mindent megtett, hogy az orosz érdekeket és szempontokat megmagyarázza a NATO-ban, és persze az Európai Unióban is.

Hasonló cikkünk:  Szórólapokon hívják fel a magyar turisták figyelmét Ukrajna helyzetére egy lengyelországi városban

De Putyin a háború kirobbanása óta már nem szereti a mi Viktorunkat. Persze a politikában, mondjuk ki, nincsenek barátságok, hanem érdekek vannak.

Úgy tűnik Oroszország érdeke egészen más, mint Magyarországé, ami már abból is következik, hogy Oroszország egy katonai világhatalom, bár gazdasága világviszonylatban közepesen erős, Magyarország meg mindkét szempontból a futottak még kategóriába tartozik. Nem beszélve arról, hogy Magyarország a nyugati világhoz tartozik, hiszen az Európai Unió tagja.

Nem igazán nevezhető diplomáciának az, amit a magyar kormány, jelesül Orbán Viktor és Szijjártó Péter végeznek és végeztek az elmúlt tizenkét évben. Hiábavaló volt az Európai Unió tagjaként Putyin trójai falovát eljátszani az Európai Unióban.

Mindkét vonatkozásban hitelünket veszítettük, ez a kétkulacsos politika egyrészt az Európai Unióban nem elfogadható, de még úgy tűnik, orosz szemmel nézve sem az. De, ha a magyar történelmet nézzük, főleg a XX. században, ott sem vált be a hintapolitika, hiszen két vesztes háború lett a következménye.

Az elmúlt tizenkét év diplomáciai erőfeszítéseit magyar részről ki lehet dobni a kukába, hiszen papírunk is van róla, hogy mi az oroszok szemében a nem barátokhoz tartozunk a keleti nyitás ellenére az utóbbi időben.

Hát ez van, lehet újragombolni azt a bizonyos deáki politikai mellényt.

ábrahám

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...