Az új orosz történelemkönyvben fasisztának állítják be az 1956-os magyar forradalmárokat. A Putyin megrendelésére készülő tankönyv úgy tűnik nem érte el Orbán, Szijjártó és...
Az Oroszország háborúja Ukrajnában eseménysorozat legvalószínűtlenebb jelenetét láthatta leforogni a világ élőben a hétvégén. A börtön után hot dog árulásból felkapaszkodott véreskezű oligarcha, Vlagyimir...
Kedden Berlinben, a Cicero közéleti folyóirat és a Berliner Zeitung című napilap rendezvényén volt vendég Orbán Viktor, ahol azzal kezdte beszédét, hogy milyen benyomásai...
Orbán Viktor megzsarolta az EU-csúcson a többi európai vezetőt és Vlagyimir Putyin elnök érdekeit képviselte a tárgyalóasztalnál - mondta Manfred Weber az Európai Néppárt...
A Magyarországra irányuló földgázszállítás szerződés, ütemterv szerint és zavartalanul zajlik – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán szerdán. A New Yorkban tartózkodó politikus elmondta,...
Az Európai Parlament képviselői az Európai Bizottságra várnak, a Bizottság pedig az Európai Bíróság ítéleteiben látja a megoldás a magyar jogállamiság problémáira - ez...
Az ellenzéki Szövetség frakció közleményben tudatta, hogy a kecskeméti Fidesz-KDNP a putyini diktatúra és agresszió mellé állt. Szó szerintezt írták:
"Madarat tolláról, embert barátjáról…
A mai...
Ma reggel támadásra adott engedélyt Putyin orosz elnök Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg három irányból, Fehéroroszország felől, délről a Krím irányából, keletről közvetlenül Oroszországból...
A magyar diplomáciát vezető – gödi futsallcsapatból magyar „csúcsdiplomatává”, sokak szerint szégyenszemre Andrássy Gyula székében ülő Szijjártó Péter külügyminiszter 2021 óévében megkapta a...
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.