fbpx
11.4 C
Kecskemét
2024. február 27., kedd

FRISS HÍREK

Menny és pokol között. Hieronymus Bosch különleges világa

- Advertisement -

A Szépművészeti Múzeumban nyílt kiállítás azokat az örök emberi témákat járja körül, amelyeket Hieronymus Bosch (1450 körül – 1516) oly eredeti módon fogalmazott meg a művein: az erény és a bűn közötti választás, a hit és az igazság kérdései, a vágyak korlátlan megélése és féken tartása vagy az emberi lét szellemi minőségének kérdése.

Bosch a rémálmok festője, írja nem bulváros frázisból a valaszonline.hu újságírója. A metszeten a háta mögött ábrázoltak is néhány jellemzőnek érzett motívumot; van itt egy lábait széttáró, vigyorgó ördögfajzat, vasvillával fenékbe szúrt, lábasfejű szörny és egy óriási termés belsejében magszerűen kuporgó emberek, akiket egy bohócsipkás alak őriz. Csupa olyasmi, amivel Bosch képein is találkozhatnánk.

Hieronymus Bosch portréja egy 1610-ben megjelent művészportré sorozatból, alatta Domenicus Lampsonius latin versével (fotó: Amszterdam, Rijksmuseum)

A kiállítás hét szekcióban tárja a nézők elé a németalföldi mester életművét és a korszak művészetét.

A kiállítás bevezető, Két korszak határán című szekciója azt az átmeneti kort – a középkor végét és az újkor küszöbét – idézi meg, melyben Bosch műalkotásai megszülettek: még élt a középkor ördögökben, angyalokban hívő világnézete, ugyanakkor már rendelkezésre álltak a valósághű ábrázolás azon eszközei, melyekkel Bosch valószerűen megjeleníthette a túlvilágot és a pokoli látomásokat. A szekció a mestert szülővárosa,‘s-Hertogenbosch környezetében mutatja be, ahol élete nagy részét töltötte.

A Bolondok hajója című második egység felidézi, miként látta Bosch saját társadalmát, hogyan ábrázolta az emberi gyengeségeket és bűnöket. Bosch különös érdeklődését az emberi természet őszinte ábrázolása iránt olyan nagy hatású művek képviselik, mint a szekció címét is adó Bolondok hajója (Párizs, Musée du Louvre), a Kőoperáció (Madrid, Museo Nacional del Prado) vagy a Szemfényvesztő Bosch műhelyéhez kapcsolható, legkorábbi változata (Saint Germain-en-Laye, Musée Municipal Ducastel-Vera).

A kiállítás harmadik, Az idők végezete című része Bosch művészetének legerőteljesebb témáját, a túlvilág és a végítélet hátborzongató látomásait mutatja be, olyan fő művek segítségével, mint velencei Accademia Túlvilági látomásokat ábrázoló táblaképei (Az üdvözültek felemelkedése és a Pokolba vezető folyó) vagy a bruggei Utolsó ítélet-triptichon. A táblaképek mellett Bosch saját kezű rajzai érzékeltetik a mester kreatív elméjének szabad, asszociatív szárnyalását: köztük a közelmúltban felfedezett, Pokoli táj (magángyűjtemény) valamint a bécsi Képzőművészeti Akadémia rajzgyűjteményének Pokoli hajója. Bosch túlvilági jeleneteinek képi forrásait olyan kimagasló festett kéziratok képviselik, mint Clèves-i Katalin hóráskönyve (New York, The Morgan Library & Museum) vagy Tondal lovag alvilági látomásai (The J. Paul Getty Museum, Los Angeles).

A negyedik szekció (Szentek élete) a korszak spirituális útmutatásait foglalja össze. Az emberi élet rögös útján haladó keresztény hívő számára a szentek élete példaként szolgált arra, hogy miképp lehet megküzdeni a démonokkal, azaz hogyan maradhat a hit sziklaszilárd a sötétség és a megpróbáltatások idején is. Bosch minden bizonnyal jól ismerte a szentek életét, történeteik gyűjteményét; kompozícióit azonban szokatlan részletekkel egészítette ki. Újításait olyan fő műveken mutatjuk be, mint a Keresztelő Szent János a pusztában (Madrid, Museo Lázaro Galdiano), Szent János evangélista Patmosz szigetén (Berlin, Gemäldegalerie), vagy a gyermek Jézust hordozó Szent Kristóf (Rotterdam, Museum Boijmans Van Beuningen). A legnépszerűbb középkori szent, Remete Szent Antal életéről Bosch több kompozíciót is készített, közülük legjelentősebb a lisszaboni Szent Antal-triptichon. Ennek legkvalitásosabb másolatát (Antwerpen, Museum voor Schone Kusnten), melyet a kiállítás alkalmából Budapesten restauráltak, a mű egyik irodalmi forrása, a boszorkányüldözés késő középkori kézikönyve, a Malleus Maleficarum (Boszorkányok pörölye) kíséri az Országos Széchényi Könyvtárból.

Hasonló cikkünk:  Huszonhétből egy kivétel: a magyar kormány nemmel szavazott az európai sajtószabadság-törvény tervezetére

Jézus követése szekció két fő témakör, Krisztus földi megtestesülésének misztériuma és a passió köré rendeződik. Itt egymás mellett tekinthető meg a mester stiláris szempontból összetartozó két korai műve, a Királyok imádása (New York, The Metropolitan Museum of Art) és az Ecce homo (Frankfurt, Städel Museum). A szekció bemutatja II. Nassaui Engelbert gróf hóráskönyvét (Oxford, The Bodleian Libraries) is, kiváló alkalmat nyújtva a miniatúrafestészet hatásának érzékeltetésére Bosch művészetében.

Hieronymus Bosch: A gyönyörök kertje (1500–1504 k.; olaj, fa; 220×389 cm; Prado, Madrid)

Bosch legnyugtalanítóbb és egyben legismertebb alkotása, a Földi gyönyörök kertjetriptichon (Madrid, Museo Nacional del Prado) – különösen középső táblája – az évszázadok során tudós műértők sokaságát késztette elmélyült gondolkodásra. A műalkotás rendkívüli hírét és hatását jelzi, hogy a 16. században több festett másolat, illetve arany- és ezüstszálakkal átszőtt falikárpit is készült utána. A művet a róla elnevezett szekcióban a madridi Escorialban őrzött lenyűgöző méretű és szépségű falikárpit, valamint a legkorábbi és legkvalitásosabb festménymásolat segítségével idézzük meg. Bosch  remekművét a kiállításon a késő középkori vizuális kultúra kontextusában mutatjuk be, többek  között az udvari művészet, a korabeli festett kéziratok, a grafikusművészet és a tárgykultúra segítségével.

A befejező szekció Bosch művészetének széles körű hatását tárja a látogatók elé, mely nemcsak kortársait és az új művészgenerációkat érintette, de a következő évszázadban is meghatározta a németalföldi festészet fejlődésének irányát. Bosch alkotásait – leginkább ördögöket, démonokat ábrázoló műveit – nemzedékek másolták és tették elérhetővé széles körben a gyűjtők számára. Bosch nagy sikerű követői, többek között Jan Mandijn és Jan Wellens de Cock alkotásai mellől nem hiányozhatnak a sokszorosított grafikák sem, mindenekelőtt Alart Du Hameel grafikai lapjai, valamint id. Pieter Bruegel Bosch stílusában készült kompozícióinak metszet-változatai, amelyek ugyancsak komoly szerepet játszottak a „Bosch-örökség” 16. századi kialakításában.

A kiállítás kurátora Tóth Bernadett, társkurátorai Csető Georgina és Köves Anna, a Szépművészeti Múzeum művészettörténészei.

 

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Demokráciadeficit a kampánylázálmok láttán – a kecskeméti polgármester újabb alkalmassági vizsgája

-vélemény- Megint nem kaptunk meghívót pár kecskeméti rendezvényre, így nem tudtunk első kézből beszámolni a "rendhagyó gazdaságfejlesztési fórumról", ami a...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...