Idén újra nekünk ajánlhatod fel az adód 1 százalékát!

5 éves lesz a KecsUP március 28-án! 5 éve nyújtunk tá­jé­ko­zó­dá­si pontot a hétköznapokban. Célunk nemcsak füg­get­len­nek lenni, de a leghitelesebb, legmegbízhatóbb és leg­ma­ga­sabb minőségű újságot készíteni a városban. Egy olyan szabad és gondosan szerkesztett platformot, amit minden város megirigyelne.

2023. óta nekünk is felajánlhatod adód 1%-át. Ne hagyd az államkasszában ezt a pénzt, rendelkezz róla, hogy a vidéki média kapja meg!

Áramlat Alapítvány adószáma: 19235743-1-03

Tarolt a Kecskeméti Nemzeti, az Aurinnak nem jutott semmi

- Advertisement -

Négy kecskeméti szervezet adott be pályázatot a Kulturális és Innovációs Minisztérium által 6 milliárdra feltornázott színházi többlettámogatásokra. A négy közül kiemelkedően fényesen szerepelt a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, amelynek összesen 105 millió forint támogatás jutott, noha a nagy kőszínházak nemzeti státuszának és kiemelt minősítésének lényege éppen az, hogy a fenntartó eleve megfelelő összeget biztosítson nekik.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium nemrég büszkén jelentette be, hogy a tervezett négyről, hatmilliárd forintra emeli a színházi többlettámogatások keretösszegét, amit az után vezettek be, hogy megszüntették a kulturális intézmények tao-támogatását. A TAO mostohagyerekeként kezelt támogatás első körben 37 milliárdra rúgott, ám az elmúlt évek során minden indoklás és szakmai konzultáció nélkül folyamatosan csökkentette a kormány, míg elérte az idei 6 milliárd forintos összeget. Erre a (gyász)keretre idén 1400 pályázat érkezett, amiből 929-et élből elutasítottak.

Az elbírálásról röviden elmondható, hogy bármilyen szakmai grémium bevonása nélkül történik, nincs tekintettel sem a pályázó szervezet színházszakmai sikereire, sem pedig az előző évek során a rezsiárak és az infláció miatt tönk szélére sodródott 50-60 független színházi társulatok megmentésére sem.

Így járt többek között az Átrium, vagy a szakmában évtizedek óta hiánypótló szerepet betöltő és országos sikereket elérő szegedi Thealter fesztivált szervező MASZK Egyesület, akik egyáltalán nem kaptak semmit.

De nem kell a nullákért messzire menni. A kecskeméti Aurin és Miraculum Alapítvány 4 pályázatát utasították el, míg a szintén kecskeméti Terminál Kortárs Művészeti Egyesület alapműködést elősegítő pályázatát értékelték a nagy semmire.

Benyújtott pályázatok és elnyert összegek:

  • Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház – Szakmai fesztiválok támogatása 30 000 000 Ft
  • Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház – Gyermek, ifjúsági és családoknak szóló művészeti programok támogatása 6 000 000 Ft
  • Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház – Határon átnyúló magyar-magyar és országhatáron belüli koprodukciók elősegítése 9 000 000 Ft
  • Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház – Alapműködést elősegítő, kiegészítő támogatás 60 000 000 Ft
  • Terminál Kortárs Művészeti Egyesület – Alapműködést elősegítő, kiegészítő támogatás 0 Ft
  • Ciróka Bábszínház – Gyermek, ifjúsági és családoknak szóló művészeti programok támogatása 2 000 000 Ft
  • Ciróka Bábszínház – Kiemelt művészeti értékekkel bíró szakmai programok támogatása 2 500 000 Ft
  • Ciróka Bábszínház – Szakmai fesztiválok támogatása 20 000 000 Ft
  • Ciróka Bábszínház – Alapműködést elősegítő, kiegészítő támogatás 15 000 000 Ft
  • Ciróka Bábszínház – Gyermek, ifjúsági és családoknak szóló művészeti programok támogatása 2 500 000 Ft
  • Aurin és Miraculum Alapítvány – Gyermek, ifjúsági és családoknak szóló művészeti programok támogatása 0 Ft
  • Aurin és Miraculum Alapítvány – Kiemelt művészeti értékekkel bíró szakmai programok támogatása 0 Ft
  • Aurin és Miraculum Alapítvány – Alapműködést elősegítő, kiegészítő támogatás 0 Ft
  • Aurin és Miraculum Alapítvány – Szakmai fesztiválok támogatása 0 Ft
- Advertisement -
Exit mobile version