Vélemény
Volt valami jelképszerű igény abban, amit 40 évvel ezelőtt a színpadon tárt fel Szörényi Levente és Bródy János a kétpólusú magyarság történetét bemutató, az István, a király magyar rockoperában.
Szörényi-Bródy remek műve időtálló, de nem azért, mert Koppány és István harcán keresztül beszélhető el csupán a magyarság története, – éppen ellenkezőleg. Amikor a 3T időszakában a szerzőpáros dolgozott a rockoperán, még utólag is túlzó kijelentés az, hogy bárki is láthatta volna a ’80-as évek elején a Magyar Népköztársaság, netalántán a Szovjetunió közeli összeomlását.
Az István, a király, ami a hazai zenés színjátszás egyik legnagyobb hatású darabja, eszmerendszereken, és rendszereken átívelően maradt fenn, s vált évtizedek alatt a nemzeti kollektív tudatunk részévé népzenei és rockos hangzásvilágának, s mindenekelőtt dalszövegének köszönhetően, amiből napestig lehetne sorolni a klasszikus idézeteket. Bródy János szerint mindannyiunkban van István és Koppány is, s ez igenis termékeny erőforrása a magyar kultúrának.
Novák Péter is hasonlóan gondolkodik, akinek a rendezésében mutatták be a darab új, 40. születésnapi előadását augusztus 19-én a Budapest Sportarénában. (A Kimnovak volt zenészének színházi munkássága hosszú idő óta összefonódik az István, a király rockoperával, táncosként már a királydombi ősbemutatón is ott volt és 2003-ban, Csíksomlyón maga alakította Tordát, a sámánt.) A rendező szerint ez a „kétpólusosság egyedülálló energiaforrás, amire valóban büszkék lehetnénk, és itt az ideje, hogy ezt megértessük magunkkal”. Célja sikerült, két órára biztosan, mert az élményszínház alatt, ahol az előadásban a nézők aktív szereplőkké váltak, közösen énekeltek és táncoltak a több mint 120 fős tánckarral, valódi, dramatikus közös élményt nyújtott.
Nem Koppány vagy István, hanem Koppány és István történetét énekelték el a jubileumi előadáson. A változatos színpadi kellékekkel mindezt kiválóan érzékeltették is. A váltakozó kék és vörös színek, a teremtés, az égbolt, a béke, a harmónia és az önbizalom, az erő, a szenvedély energetizáló hatása magával ragadta az ünneplő közönséget.
Nem aktualizált a darab, csak annyira, amennyire üzenhet kortól függetlenül a történelmi-politikai dráma. Bródy egykori regős szerepét gyermekkórus vette át, miszerint a felnőttek ígéretét: Azt igérte édesanyám / fényes víg napokat élek / Hej, de olyan a világ / mindig szomorúbbat érek dalszövet gyermekek éneklik. A hatása, nem kis túlzással, még drámaibb is, mint az eredetiben. Koppány legyőzése (felnégyelése) pedig nem a teljes vereséget hangsúlyozza, miután a harcban Istvánnal szemben alulmaradt. A színészek fejük fölött a magyar történelem fontosabb jeles évszámaival (1848, 1222, 1956, 1914 stb.) festett textíliát feszítenek ki.
Az énekhangokra sem lehet panaszunk, az új generáció színészei és zenészei magasfokon alakították Vikidál, Deák Bill, Nagy Feró, Varga Miklós, Sebestyén Márta egykori szerepét. A jubileumi rendezésnek kecskeméti vonatkozása is van, és nem is akármilyen szereposztásban. István királyt a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színésze, Koltai-Nagy Balázs alakította, aki Varga Miklós Istvánjánál kissé töprengőbb, de mélyebb és céltudatosabb férfi képét hozza elénk. Igazán sajátos színt vitt a produkcióba Novák továbbá azzal is, hogy a sámánt, Tordát, Sena Dagadu ghánai-magyar énekesnő, az Irie Maffia frontasszonya játszotta. Igaz csak egy dal jutott neki, de az egyik legerősebb felütésű a rockoperában: Áldozatunk fogadjátok…
A szimbólumoktól nem mentes előadás végén arra is sorkerült, hogy Bródy és Szörényi, akiknek a kapcsolata finoman szólva sem volt zökkenőmentes, közösen a színpadra léptek, és többször is kezet ráztak egymással.
_______________________________________________________________________
A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. A tartalom megtartása mellett ezeket az írásokat jogunkban áll a jobb olvashatóság érdekében megszerkeszteni.
Van véleménye? Szeretné másokkal is megosztani? Írjon nekünk a szerkesztoseg@kecsup.hu címre.