- Advertisement -
Rupaszov Tamás „Nem az a punk, aki…” című két kötetes könyvéhez kapcsolódóan szerveznek egy kötetlen beszélgetést csütörtökön a Kilele Music Caféban, amelynek fókuszában a ’80-as és a ’90-es évek kecskeméti punkélete áll. A beszélgetés után a tHE sNOBS akusztikus felállása ad koncertet.
Rupaszov Tamás könyvnek már két kötete is megjelent a Trottel Records gondozásában. Az első a ’80-as évek magyar punkjával foglalkozik, a második pedig a ’90-es éveket járja körbe. A könyvek egyik szerzője / szerkesztője Rupaszov Tamás, a Trottel zenekar alapítója, basszusgitárosa. A kiadványok a színtér szereplőin keresztül mutatják be a magyar punk kialakulását, sokszínűségét és változását interjúk és visszaemlékezések formájában.
Ezen az estén Rupaszov Tamás mesél részben a két kötetről, részben pedig arról, hogy ő hogy látta ezt az időszakot és hogyan vett részt az események formálásában.
A beszélgetés során kiemelt hangsúlyt kapnak majd a helyi aktualitások, azaz, hogy milyen is volt a punk Kecskeméten a ’80-as és a ’90-es években.
Mindezek felidézésben közreműködnek az est további vendégei: Ungyi Attila (az egykori kecskeméti Chaos punk zenekar alapítója), Bori Ernő (zenész, zenegyűjtő, a ’80-as évek eleje óta aktív koncertlátogató), Alter Róbert és Kapócs Győző (a ’90-es évek elején működött TAZ egykori tagjai, zene és fanzine gyűjtők, a színtér dokumentálói).
A beszélgetés után a tHE sNOBS akusztikus felállása ad koncertet. Az este folyamán a helyszínen megvásárolható a Nem az a punk, aki… c. könyv mindkét kötete, valamint a Trottel Records számos kiadványa.
- Advertisement -