Amióta bizonyossá vált, hogy 2021-ben is szervezhetők napközis és ottalvós táborok, durván meglódult a jelentkezések száma. A PEOPLE TEAM új generációs gyerekfesztiváljainak szervezői is érzik ezt. A nyári táborok nagy népszerűsége egyrészt a szülők által kényszerűségből felhasznált szabadnapoknak, másrészt a gyerekek közösség iránti igényének köszönhető.
Mikor, kiket, hogyan?
Az 1991 óta működő PEOPLE TEAM Alapítvány a tavalyihoz hasonlóan tíz témacsomaggal és harmincféle szekcióval várja a 7–17 év közötti gyerekeket. A bentlakásos és bejáró formában egyaránt elérhető kecskeméti táborok egyhetes turnusokban indulnak. A három turnus időpontja: július 25–31., augusztus 1–7. és augusztus 8–14. Aki például az első alkalomra érkezik, és tetszik neki a tábor (márpedig így lesz), illetve megbeszéli a szüleivel, maradhat még egy hetet. Nem kötelező ugyanazt a témát választani, mint előzőleg, szabad a választás.
Ezek lesznek
A PT a következő csomagokat kínálja 2021-ben: NYELVEK + ORSZÁGOK, MOZGÓKÉP + MÉDIA, TECH + JÖVŐ, CIRKUSZ + AKROBATIKA, JÁTÉK + KALAND, KREATÍVOK + MŰVÉSZEK, SZÍNHÁZ + SZÍNÉSZET, KUTATÓK + KALANDOROK, KUKTÁK + CUKRÁSZOK, MOZGÁS + RITMUS. A szekciókról itt lehet bővebben olvasni. Az étkeztetésről a szervezők gondoskodnak, de ha nem lenne elég a reggeli, az ebéd és a vacsora, valamint a korlátlan gyümölcs- és zöldségfogyasztás lehetősége, tudd, hogy a büfé éjjel-nappal nyitva áll a tábor lakói előtt.
Szállás
A Neumann János Egyetem Homokbányai Kollégiumában, ahol az ottalvókat elszállásolják, szerencsére sok-sok jó fej iskolás elfér, de a szabad helyek száma ezzel együtt is rohamosan csökken, hiszen másfél hónapon belül kezdetét veszi a gyerekparadicsom első turnusa. Mire vársz még? Kattints ide, és töltsd ki a jelentkezési lapot szüleiddel!