fbpx
7 C
Kecskemét
2024. december 21., szombat

FRISS HÍREK

Csökkent a kecskeméti Mercedes-gyár árbevétele

- Advertisement -
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2021-ben 3,1 milliárd euró árbevételt ért el az előző évi 3,4 milliárd euróval szemben; az adózás utáni nyeresége viszont nőtt: a 2020. évi 39,3 millió euró után tavaly 67,6 millió euró lett – közölte a társaság.

A beszámoló szerint a Mercedes-Benz kecskeméti gyára 2021-ben több mint 135 ezer járművet gyártott, mintegy 25 ezerrel kevesebbet, mint 2020-ban.  Ismertetik: az előző évinél alacsonyabb gyártási darabszám mellett elért magasabb nyereség feltételeit az teremtette meg, hogy a kecskeméti gyár modellmixében egyértelműen túlsúlyban voltak tavaly az eredményességhez jelentősebb mértékben hozzájáruló típusok: az EQB, a plug-in hibrid és az AMG modellek. Emlékeztetnek arra, hogy a kecskeméti gyárban 2021 februárjában kezdődött el egy második présüzem építése, amely várhatóan 2022 végétől további 200 munkavállaló foglalkoztatását biztosítja. Később, 2021 áprilisában ugyancsak sikeresen indult el az A-osztály plug-in hibrid verziójának gyártása, majd augusztusban legördült a gyártósorokról a másfél milliomodik Kecskeméten készült autó. Az EQB Magyarország első tisztán elektromos meghajtású sorozatban gyártott járműve, a modell gyártásának őszi elindítása a magyar autóipar számára is történelmi esemény volt – írták.     A globális csiphiány miatt ugyanakkor a kecskeméti gyárban 2021 januárjában, áprilisában, majd júliusban és augusztusban is volt egy-egy termelésleállás, az elmúlt télen pedig egy egész hónapra szünetelt gyártás.

Hasonló cikkünk:  Ízlett a kecskeméti barackpálinka a japán nagykövetnek, a kodályos diákok egy japán gyerekdalt is elénekeltek neki

A közleményben hangsúlyozzák: a vállalat több mint 4500 munkavállalójával továbbra is Magyarország egyik legnagyobb és legstabilabb foglalkoztatója. A pandémia és az ellátási láncokban jelentkező kihívások ellenére a cégnek egy kollégájától sem kellett megválnia. A nagy volumenű projektek kapcsán – ilyen az EQB sorozatgyártása és az új présüzem építése – viszont további munkavállalókkal bővült a létszám.     A 800 millió euróból épített kecskeméti autógyárban a termelés 2012. március 30-án indult el. A társaság 2018 júniusában megkezdte a meglévő gyár bővítését mintegy 320 milliárd forintból, majd 2020 decemberében újabb 50 milliárd forintos bővítést jelentettek be.

via jarmuipar.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...