Az embert próbáló körülmények ellenére Vajda Zoltán teljesítette leggyorsabban az Ultra Tisza-tó (UTT) 130 km-es távját június 28-án. A nyolcadik alkalommal megrendezett verseny nagy kihívást jelent a nyári hőségben az egyéni és a csapatban futók számára. A siker apropóján beszélgettünk az ultrafutóval.
– Hányadszorra vettél részt az UTT versenyen?
– Az UTT-n másodszor indultam, de a 130 kilométeres távon először. 2020-ban voltam a 65 kilométeresen, és akkor eldöntöttem, hogy visszajövök még ide, és lefutom a 130-at is. Anno a 65 kilométert is sikerült megnyernem. Nem így terveztem, mert láttam, hogy vannak a mezőnyben nálam sokkal jobb futók is, de hát az időjárás így hozta. Nem komfortos ekkora hőségben a gáton futni. Én úgy voltam vele, hogy a rajt idején még hűvös van, mert reggel hatkor volt a rajt. Hattól nyolcig tartottam azt a tempót, amit elterveztem, 4:50-5:00 sec közötti tempót futottam, úgy gondoltam utána majd lesz valami.
„A jó ultrás onnan ismerszik meg, hogy el tudja találni a kezdő tempót.”
– Ugyanis, ha te gyorsabban kezdesz, akkor lassabban fogod befejezni. Ha el tudod találni a tempót, akkor viszont azzal az egyenletes tempóval végig tudsz menni. A nagy megborulásoknak sokszor ez is a következménye: a tapasztalatlanság, a nem kellő önismeret, és úgy gondolom, hogy el kell járni sok versenyre és tanulni belőle. Fontos az is, hogy mennyire van meleg. De nem is a meleg volt a gond igazán, hanem a nagyon magas páratartalom. Előző nap eső volt, meg egyébként is vízparton voltunk, szél fújdogált, de nagyon-nagyon durva időnk volt.
– Volt kísérőd a verseny során?
– Nem. Egyedül csináltam végig. Aki lett volna, végül nem ért rá. Úgy voltam vele, hogy nem annyira hosszú a táv, végül is meg lehet oldani kísérő nélkül is. Jobb lett volna, ha kísér valaki, mert elég sok frissítőpont van. Öt kilométerenként vizet venni elég sok időt elvesz. Én egy poralapú terméket használok, azt föloldom vízben, és ezzel viszem be az energia-utánpótlást. A kísérő hiánya sok időt elvett frissítésekkor.
– Készültél külön erre a versenyre?
– Nem feltétlenül. Folyamatosan edzővel dolgozom. Ő mindig úgy állítja össze az edzéstervet, hogy nyilván tudja, most ilyen verseny jön. Szabó Gábor, a Sashegyi Gepárdok edzője figyel a részletekre. Nagyon sokáig nem edzővel dolgoztam, úgy gondoltam, hogy tudom én ezt csinálni magamtól is. Aztán rájöttem, hogy sokkal jobb, ha valaki olyan és úgy rakja össze az edzéstervet, aki ért hozzá, így a sérülések is elkerülnek. Ez részben az edzőnek is köszönhető, másrészt meg hét éve életmódot váltottam. Teljesen leálltam az állati eredetű táplálékról, most már vegán vagyok, csak növényi alapú étrenden élek. Ez hozzásegít a regenerációhoz, ami ezáltal nagyon felgyorsult. Szombaton lefutottam a 130-at, ma reggel lenyomtam egy 22-es edzést 4:45-ös átlaggal, tehát ebben volt minden; tempófutás, gyorsabb futás, résztávok.
– Mennyi volt a legtöbb, amit eddig lefutottál?
– Olaszországban futottam a leghosszabb távomat az Ultra Milano-San Remo futóversenyen. Ez eredetileg egy bicikliverseny szakasza volt, majd ide szerveztek futást is. 282 kilométert lett volna, amikor én futottam, egy földcsuszamlás miatt rövidítettek a távon, és így „csak” 266 kilométert kellett teljesíteni.
– Készülsz idén még valamilyen nagy versenyre?
-Tervbe van véve. Nézem a lehetőségeket. Vannak 6 napos futóversenyek, csak ott már segítő kell, és azért segítőnek sem jó lenni ilyen versenyen. Nagyon jó barátnak kell annak lennie, aki azt a hat napot végigkínlódja veled. Ilyen teljesítményt segítő nélkül nem lehet végigcsinálni. Négyszer lefutottam a Spartathlont, az Ultrabalatont háromszor. Voltak ilyen hosszú futásaim, de most már inkább ez a 100-150, maximum 200 kilométer, amire vágyom. Ausztriában találtam olyan helyszínt, ahol egy tó körül lehet futni, 1200 méteren, és ez tényleg egy kör, amire szívesen elmennék legközelebb. Szépen lehet nyomni körbe, végig kivilágított pálya, ami aszfaltos remélem, hogy összejön. Ez a tervem. Ősszel pedig terepfutáson szeretnék indulni. Nem nagyon vagyok felkészülve terepversenyekre különben, mert itt az Alföldön kifejezetten nehéz szintet futni, kimenni a városból. Lehet vele próbálkozni, csak én a kutyákkal nem vagyok jóban. Inkább a Halasi úti felüljárón futkároztam oda-vissza, mert az tényleg futható.
– Voltál már a Balaton Trailen?
– Három éve voltam, azt is sikerült behúznom, tehát azt is megnyertem. Abban az évben én voltam a leggyorsabb, pedig ott is voltak fiatalok. Az ultra trailt azért szeretem, mert nem feltétlenül csak a fiatalságról szól, hanem a tapasztalatról, az erőbeosztásról, a frissítésről, arról, hogy a szervezetet mennyire viseli meg. Lehetsz nagyon jó kondícióban, és szuperül felkészültél rá, de rengeteg az olyan faktor, ami miatt elbukhatsz. Ez rám is vonatkozik, főleg akkor volt igaz, mikor még húsevő voltam, és mellőztem a táplálékomból a szénhidrátot, ami miatt nagyon sok problémám volt, de örülök, hogy átálltam a vegán táplálkozásra.
