A napelemes erőmű építési engedélyhez nem kell előre vizsgálni, megfelel-e a kérelem a területrendezési előírásoknak a Mercedes-Benz és anyavállalata, a Daimler nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított kecskeméti autóipari beruházásnál. Az azonnal hatályba is lépett decemberi kormány rendelet alapján elég,...
A magyar törvények szerint mminden gyermekvédelmi gondoskodásba került, 12 évesnél fiatalabb gyermeket nevelőszülőnél kellene elhelyezni – de ez nem tud megvalósulni. Ők azok a gyerekek, akiket kiemeltek a vérszerinti családjukból azért, mert valamilyen okból nem tudtak róluk gondoskodni. Több...
Balogh Tibor (Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum) nyerte az időközi önkormányzati választást Kiskunmajsa 5. számú egyéni választókerületében január 12-én. A kormánypárti jelöltre 225-en voksoltak, a fiatal, 24 éves ellenzéki Kardos Botondra (Második Reformkor Párt) 112-en. Rávai Mónika Éva – 10 évig volt...
Akik már valaha is elvesztették a pénztárcájukat az összes hivatalos kártyájukkal és dokumentumaikkal együtt, nekik ez a hír talán megkönnyebbülést jelenthet. Az Európai Unió szerint a szabványos műanyag személyi igazolvány jövője nem a fizikai kártya, hanem a digitális adat,...
Az utóbbi hónapokban számos hirdetőfelület jelent meg Kecskemét forgalmas utcáin, buszmegállóiban, és – az eddig reklámtábláktól mentes – történelmi főtéren. Vannak, akik szerint ezek az információs oszlopok vizuális szennyezést okoznak, mások szerint ez új, modern és „okos város” fejlesztés....
Az év végéhez közeledve újságíróink összegzik, számukra milyen volt a mögöttünk hagyott esztendő, melyik volt a három legérdekesebb, legjobban szeretett és/vagy legnépszerűbb, legolvasottabb cikkük.
A legnagyobb kecskeméti légszennyezőkről készült riportsorozat
Olyan témáról írtunk, amelyről nagyon kevés szó esik. Bemutattuk kik a...
Világszerte négynaponta megöltek egy újságírót az utóbbi két évben, és az esetek túlnyomó többségében senkit nem vontak felelősségre az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) novemberben nyilvánosságra hozott jelentése szerint. Az EU tagállamaiban is fordult már elő, hogy...
Megújulhat a Kiskörút a színháztól a Cifrapalotáig és a könyvtártól a Petőfi Sándor utca – Dobó István körút körforgalomig, valamint az útfelújítás mindkét szakaszán egy-egy gyalogátkelőhelyet szintben kiemelnének forgalomlassítás céljából – az egyik átkelőhely a Piaristák terén a könyvtárral...
Tíz év helyett három évente vizsgálják felül a helyi védelem alatt álló kecskeméti természeti területeket, hat új területet és összesen 46 természeti emlékként kezelt fát vonnának védelem alá a vizsgálatot követően – döntött a közgyűlés a csütörtöki ülésén.
Az...
Még karácsony előtt dönt az Országgyűlés a 2025-ös költségvetési törvényjavaslatról, amelynek több pontja is érinti Kecskemétet. Információink szerint a parlament végszavazása után rögtön összeül a város közgyűlése, hogy rendkívüli ülésen határozzon Kecskemét jövő évi büdzséjéről. Megnéztük milyen központi támogatásokra...