Ellepték a betyárok a hétvégén Hetényegyházát. Már a reggeli órákban hangulatos, lovas kocsis felvonulással indították a napot, ami a Kalmár-tanyán változatos programokkal folytatódott. A kilátogatók pillanatok alatt visszacsöppenhettek a múltba. A szervezők és a meghívott hagyományéltetők messzemenőkig megidézték a...
Kemény témával indította filmklub-sorozatát a KecsUP Hírek a Kápolna utca 22. alatti új civil házban. Az Elhagyatva – Dizájner drogok Magyarországon című dokumentumfilmet teltház előtt vetítették, amit egy pódiumbeszélgetés követett az alkotókkal.
Az Elhagyatva – Dizájner drogok Magyarországon című...
Svájci napokat rendeztek a város több pontján a Kecskemétre települt cégek bevonásával, valamint a svájci nagykövetség közreműködésével. A rendezvény célja a gazdasági kapcsolatok erősítésén kívül, hogy a magyarok betekintsenek Svájc kulturális életébe. A Svájci Napok programsorozat csúcspontja kétségtelenül a...
A hétvégén a kultúrakedvelőké volt a város. Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatójának ötlete alapján megrendezték az első Művészetek Főutcája összművészeti fesztivált, ahol a Magyar Művészeti Akadémia Kecskeméti Regionális Munkacsoportjának kilenc művészeti ága valamint helyi alkotók...
Információnk szerint decembertől még több lesz a menetidő több országos vonalon, és ez érinti a Kecskeméten áthaladó vonatokat is. Az elmúlt évekkel ellentétben elmaradt a jövő évi menetrend társadalmi konzultációja. Az előzetes kiírás szerint hat perccel nő a menetidő a Budapest–Szeged-vonalon, de...
A kecskeméti Teleki Pál téren áll egy kétszintes társasház, amely osztatlan közös tulajdonban van a város által üzemeltetett KIK-FOR Ingatlankezelő és Forgalmazó KFt. valamint egy magánszemély között. Jelenlegi tulajdonosa azzal a problémával fordult hozzánk, hogy a KIK-FOR Kft. tulajdonát...
Vasárnap rendezték meg a XII. Nyakvágó Maratont. Az 500 indulóra embertelen körülmények vártak a ballószögi terepen. A sportolóknak a forróság mellett meg kellett küzdeniük a kijelölt útvonalon található dűlőkben a bokáig érő homokkal is. A nagy népszerűségnek örvendő futóverseny minden...
Olvasónktól érkezett a jelzés, hogy nagy gaz virágzik az általa is rendszeresen használt Róbert Károly körúti járda egyes szakaszain, amelyet nagyságrendileg másfél éve adtak át. Kilátogattunk a helyszínre, ahol az egyik oldalon elhanyagolt, térköves járda, szemben pedig gaztengerben fürdőző...
Lassan halad a júliusban történt sorozatos csőtörések helyreállítása a kecskeméti Könyves Kálmán körúton. A Bácsvíz Zrt. folyamatosan dolgozik a vízhálózat rekonstrukcióján. Az útburkolat javítása csak ezek után kezdődik.
Ahogy arról a KecsUP Hírek is beszámolt, a nyár közepén többször is...
Immár ötödször találkoztak az elmúlt hét végén a tengerentúli autók szerelmesei. Valami Amerika! Csodálatos verdák, helyben készült ételek, koncertek és sok egyéb, hangulatfokozó érdekesség jellemezte a négynapos rendezvényt.
Az esemény gyökerei egy véletlen találkozásra vezethetők vissza. A fő szervező laza...