fbpx
16.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

Minden hír aminek ezt a címkét adtuk: ukrán háború

Kedvezmény azoknak az újságosoknak, akik kiválasztott lapokat árulnak

A keddi Magyar Közlönyben megjelent egy kormányrendelet "a sajtótermékek terjesztésének veszélyhelyzeti szabályairól", amely úgy tűnik, hogy némi kedvezménnyel arra próbálja rávenni az újságosokat, hogy ne...

A háború miatt alkotmánymódosításra készül a kormány

Alkotmányt készül módsítani a kormány, hogy hogy a szomszédos államban bekövetkezett háborús helyzetre hivatkozva is veszélyhelyzetet hirdethessenek. A magyar demokrácia mindig akkor volt a legerősebb,...

Így hozta összefüggésbe a kormány az ukrajnai háborút a „gyermekvédelmi” népszavazással

A magyar kormány továbbra is kampányüzenetek hangsúlyozására használja fel azokat az e-mail címeket, amelyeket az oltáshoz szükséges regisztrációkor adtak meg nyilvánvalóan sok százezren. Most azonban...

Hirdetés

Felkapottak

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...

Hirdetés

Legnépszerűbb