fbpx

FRISS HÍREK

Brutálisan drágultak a lakások a dél-alföldi régiókban

- Advertisement -

Magyarország egyes régiói között érdemi eltérések tapasztalhatók a lakásárak hosszú távú alakulását tekintve. Az MNB Lakáspiaci Jelentéséből kiderül, hogy az egyes régiókban mekkora árváltozás ment végbe az elmúlt 10 év során.

A hazai lakáspiaci folyamatokban rejlő jelentős területi eltéréseket jól tükrözi a városi lakásárak régiónkénti alakulása a 2008-as válság óta. Míg Budapesten a lakásárak szintje 2018 év végére több mint duplájára nőtt a 2008 végi szinthez képest, addig az ország egyik régiójában sem tapasztalható 50 százaléknál érdemben nagyobb lakásáremelkedés a városokban ugyan ezen az időtávon. A nyugat-magyarországi és dél-alföldi régiókban látható a legnagyobb drágulás a válság óta (+52% és +47%), míg a közép-dunántúli, közép-magyarországi és a dél-dunántúli régiókban rendre 42, 39 és 37 százalékkal tartózkodnak magasabban a lakásárak nominális értelemben 2008 év végéhez képest. A legalacsonyabb lakásár-emelkedés a városokat tekintve az észak-magyarországi régióban látható, ahol 2018 végén a lakásárak szintje még csak 8 százalékkal haladta meg a válság előtti értéket.

Hasonló cikkünk:  Végre kiderült hányan kaptak magyar állampolgárságot

A lakások drágulása mellett ugyanakkor a háztartások egyre olcsóbb ingatlanokat vásárolnak. 2018 negyedik negyedévben az átlagosan gazdát cserélt lakóingatlan 14,8 millió forint volt országosan, ami 1 százalékkal alacsonyabb értéket jelent az előző év azonos időszakához képest.

Az országos átlagot bemutató aggregált MNB lakásárindex azonban 15,2 százalékos éves növekedést mutatott, amelyek alapján elmondható, hogy a gazdát cserélt ingatlanok összetétele 2018-ban az olcsóbb ingatlanok irányába tolódott el. Az összetételhatás index minden településtípus esetén csökkent 2018-ban, vagyis általánosan elmondható, hogy amellett, hogy drágulnak a lakások, egyre inkább az olcsóbbak cserélnek gazdát. Mindez vélhetően annak tulajdonítható, hogy a jelenlegi ciklus elején a tehetősebb, nagyobb megtakarítással rendelkezők kezdtek el vásárolni, akit a kevésbé tehetősebb – és így olcsóbb lakást – vásárlók követtek.

Összehasonlításképpen a 2008 előtti lakáspiaci ciklus alatt a lakásárak emelkedésével párhuzamosan a forgalom összetétele éppen, hogy a drágább lakások felé tolódott el.

portfolio.hu


- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Megszűnhet a járóbeteg-ellátás a Honvédkórházban

2025. január 1-jétől már nem lesznek járóbeteg-szakrendelések a Honvédkórházban (Repülőkórházban) - értesült a KecsUP az intézmény jelenlegi és korábbi...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...