Érdemes lenne újragondolni a kötött munkaidőt

Szabó Eszter Judit írása a pszichoforyou.hu oldalon.

Meghaladott

Azért, mert a „rendes embernek” „rendes munkája” van. És ezzel el is érkeztünk a tipikusnak nevezett foglalkoztatási forma korszerűségét firtatók legfontosabb érvéhez, ami szerint a helyben és 8 órában végzett munka egy őskori, egészen pontosan az ipari forradalomból nyakunkon maradt, és mára elavult vívmány.

Akkoriban ugyanis tényleg sokkal elterjedtebb volt, hogy 8-10-12 órán keresztül, helyben kellett teljesíteni. A nagyszüleink foglalkozását felidézve valóban nem sok realitása lett volna annak, hogy ők home office-ra menjenek, viszont, ha a saját, vagy szűkebb ismerettségi körünk munkájára gondolunk, már egészen más a helyzet. Laptop előtt ülő IT-szakemberek, okostelefonokkal a fülükön fel-le rohangáló tanácsadók, menedzserek, asszisztensek, akik a napjuk 80%-át a postafiókjukkal folytatott kilátástalan szélmalomharccal, vagy teljesen értelmetlen értekezleteken töltik. A fennmaradó időben pedig a fülhallgatójukat próbálják kibogozni, hogy valahogyan kizárják az open office-ból beszűrődő zajokat, és tudjanak végre koncentrálni. (Ez ott egyébként nem annyira könnyű, a vonatkozó cikkek szerint, amiket a témában elolvastam, legkevesebb 15%-kal csökken a produktivitás, de találkoztam 60%-os adattal is.) A mai, tudásalapú társadalomban az emberek nagy része ilyen, vagy ehhez hasonló körülmények között dolgozik, miközben egy laptop és egy telefon bőven elegendő (lenne) ahhoz, hogy az irodájuktól távol végezzék a feladataikat, vagy azok jelentős részét. Bár rengetegen – munkavállalói és munkáltatói oldalon egyaránt – tisztában vannak ennek az értelmetlenségével, nem lépnek ki ezek közül a már sokakat egyre jobban feszítő keretek közül. Hogy miért nem?

Azért, mert Y-generáció szülei azt tanulták és látták a saját szüleiktől, hogy a „rendes ember” az így, a munkahelyén és napi 8 órában dolgozik – és a helyzet az, hogy a vezető beosztásban lévő emberek nagy része is ehhez a korosztályhoz tartozik és e szerint az értékrend szerint szocializálódott. Emiatt alakul ki az a faramuci helyzet, hogy ott áll egy, már a tudásalapú társadalomban felnőtt Y-generációs felnőtt, aki a napnál is világosabban látja ennek az értelmetlenségét, csakhogy körülötte minden tekintélyszemély – a szülei és a főnöke is – azt szajkózza, hogy ő nem rendes ember, ha ezeken a kereteken kívülre merészkedne, például heti kétszer home office-ra menne, vagy részmunkaidőben dolgozna.

Egészségtelen

Pedig nagyon is az, mármint rendes ember, sőt úgy tűnik, szeretne még rendesebb lenni, a családjával több és minőségi időt együtt tölteni. Legalábbis ez derül ki a FlexJobs.com által, összesen 3100 munkavállaló bevonásával készített nemzetközi felmérés eredményeiből.

Az idézett cikk és a kutatás eredményei szerint a munkahelyváltáson gondolkodók nagy része a munka és a magánélet közötti egyensúly fenntartása érdekében (75%), a családja miatt (44%), időmegtakarítás (42%) és az ezzel járó stressz mérséklése céljából – még akár a fizetése csökkenése árán is – továbblépne egy olyan munkahelyre, ahol lehetőség van távmunkában, vagy részmunkaidőben dolgozni.

Ha ehhez hozzávesszük annak a longitudinális kutatásnak az eredményeit, amely arra a következtetésre jutott, hogy a boldog és kiegyensúlyozott élet legfontosabb záloga, ha vannak megtartó emberi kapcsolataink, akkor talán nem kell túlmagyarázni, hogy milyen nagyon fontos lenne, hogy ezeknek a kapcsolatoknak az ápolására maradjon elegendő időnk és energiánk.

Viszont e mellett a ritmus mellett, ezekkel a feltételekkel, és jelen körülmények között ez szinte lehetetlen. Nem kell matekzseninek lenni ahhoz, hogy kikalkuláljuk: ha valaki az ébren és energikusan töltött 16-18 órájából 8 és felet a munkahelyén tölt (mert ugye a legtöbb helyen az ebédidő is beleszámít a munkaidőbe), majd 1-1,5 órát ül/stresszel a dugóban/buszon/mindkettő, akkor szinte semmi ideje és energiája nem marad arra, hogy ezeket az életminőséget, boldogságot és testi-lelki egészségünket meghatározó emberi kapcsolatokat ápolja. És akkor az egyéb, szintén megkerülhetetlen otthoni teendőkről, vagy arról, hogy milyen állapotban érkezünk meg ezekbe a nap végi órákba, még nem szóltam…

A régi berögződések, a fent említett okokból ránk maradt reflexek és az, hogy azokat képtelenek vagyunk elengedni, az esetek nagy részében teljesen okafogyottak, ráadásul megakadályoznak minket abban, hogy teljesebb, kiegyensúlyozottabb és boldogabb életet éljünk.

Kontraproduktív

Persze az, hogy egy távmunkáért epekedő munkavállaló azt gondolja, hatékonyabb lenne, ha otthonról dolgozhatna (a már idézett FlexJobs kutatásban megkérdezettek 65%-a vélekedett így) egy dolog. De mit mondanak a tények?

Egy 2018-ban publikált kutatás eredményei szerint azt, hogy igazuk van. Nicholas Bloom, a Stanford Egyetem gazdasági tanszékének professzora a kínai Ctrip nevű céggel együttműködve, 2 éven keresztül vizsgálta az otthonról dolgozó, valamint az irodai környezetben dolgozó munkavállalók produktivitása közötti különbségeket – és még jó pár, másik szempontot.

A 100 munkavállaló bevonásával lezajlott vizsgálat szerint (amelynek tanulságait Bloom professzor a beszédes, Go Ahead, Tell Your Boss You Are Working From Home (Menj, és mondd meg a főnöködnek, hogy otthonról fogsz dolgozni) című TED Talk-jában összegezte) 13%-kal nőtt az otthonról dolgozó alkalmazottak teljesítménye ellenben 50%-kal csökkent a fluktuáció a körükben az otthonról dolgozók valóban végigdolgozták a 8 órát (ennek kapcsán érdekes adat, hogy egy másik felmérés szerint a megkérdezett, teljes munkaidőben dolgozó munkavállalók saját bevallásuk szerint nagyjából a munkájuk 65%-át töltötték effektív munkával) azt vallották, hogy jobban tudtak koncentrálni és elégedettebbek voltak a munkájukkal fejenként 2000 dollár plusz bevételt „termeltek” az által, hogy produktívabbak voltak és kevesebb költséggel járt a foglalkoztatásuk (irodabérlet, rezsi stb.)

A kutatás eredményei alapján azonban fontos megemlíteni, hogy a home office-ra „száműzött” kollégák (a cég 100 bevont munkatársát véletlenszerűen válogatták szét egy irodában maradó, és egy otthonról dolgozó csoportba) közül többen menet közben „feladták”, és azt kérték, hogy hadd mehessenek vissza az irodai közegbe. Tették ezt arra hivatkozva, hogy túlságosan izolálva érezték magukat az otthoni környezetben. Azok viszont, akik „játékban maradtak” kimondottan élvezték a munkavégzésnek ezt a módját és összességében elégedettebbek voltak a munkájukkal.

Ebből is látszik, hogy az atipikus munkavégzés esetében mekkora jelentősége van a személyiségbeli különbségeknek, és annak, hogy okosan határozzuk meg az irodától távol, és az irodában töltött idő arányait. Az igazság, ahogy általában, valószínűleg ezúttal is valahol középen van, ezt a Ctrip is belátta, akik a kutatás sikerén felbuzdulva lehetővé tették a munkavállalók számára, hogy válasszanak a home office és az irodai munka között.

Egyre kevésbé vonzó a munkavállalók körében

Arra, hogy azt a bizonyos egyensúlyt hogyan lehet megtalálni, vagy legalábbis milyen megoldások jöhetnek szóba egy, az atipikus munkavégzésre nyitott munkaadónál, jó példa az Automattic nevű cég gyakorlata. A többek között a WordPress-t és a Jetpack-et irányító, közel 800 munkavállalót foglalkoztató szervezet vezetője, Matt Mullenweg egészen pontosan úgy fogalmaz ebben a videóban, hogy

„addig, amíg a kollégái megtalálják a wifi-t, őt nem nagyon izgatja, hol vannak”. Ellenben az, hogy az Automattic munkavállalói a világon gyakorlatilag bárhonnan (akár egy stégre épített bódéból is) dolgozhassanak, állítása szerint az első pillanattól kezdve egy tudatos döntés volt, amit azzal indokolt, hogy így sokkal nagyobb az a tudásbázis, amihez hozzáfér, azt nem korlátozzák le a földrajzi határok.

Ha belegondolunk abba, hogy manapság mekkora a verseny, és mi mindent vetnek be a munkaadók azért, hogy magukhoz csábítsák a potenciális munkavállalókat, és akárcsak egy lízingelt autót, megvegyék „kilóra” a munkaidejüket – Matt Mullenweg szavainak tükrében – lehet, hogy inkább annak a lehetőségén lenne érdemes elgondolkodniuk, hogy a céges masszázs és a csocsóasztal helyett szabadságot és értelmes munkát adnak nekik. És megkockáztatom, hogy ők erről a szabadságról jó eséllyel még egy nagyobb fizetésért sem mondanának le.

És hol van itt az egyensúly, meg a csapatszellem? Mégis hogyan tud megmaradni a kohézió, és miként erősödik a csapatszellem, ha a kollégák több száz, vagy akár 1000 kilométerre dolgoznak egymástól? Mi lesz így az irodai kávézások és a céges bulik közben szövődő barátságokkal, kapcsolatokkal, amelyek sokszor megtartó erőként funkcionálnak a munkahelyeken?

Ahogy azt az Automattic példája is bizonyítja, a távmunka, vagy a home office intézménye nem feltétlenül eliminálja ezeket a lehetőségeket.

„A hagyományos munkavégzés úgy néz ki, hogy az év nagy részét a munkahelyünkön, a kollégáinkkal töltjük, és csak arra a pár hétre szakadunk ki ebből a közegből, amikor szabadságra megyünk. Miért ne fordíthatnánk ezeken az arányokon?” – teszi fel a kérdést Mullenweg, aki szerint a náluk évente egy alkalommal szervezett, 1-2 hetes céges összetartás remek alkalmat biztosít arra, hogy a kollégák minőségi időt töltsenek együtt, kapcsolódjanak egymáshoz és az a bizonyos csoportkohézió tovább erősödjön. Aztán mehet mindenki a dolgára – szó szerint.

Nem fenntartható

A hatékonyság növelésének lehetősége, és a vonatkozó kutatási eredmények mellett van azonban még egy nyomós okunk arra, hogy – felelős vezetőként – a jövőben többször és érdemben fontolóra vegyük a távmunka bevezetésének lehetőségét. És bár utolsóként hoztam a felsorolásban, talán az összes közül ez a legerősebb érv.

Ha belegondolunk abba, hogy hány millió ember ingázik teljesen fölöslegesen a munkahelye és az otthona között, ez mekkora terhelést jelent a környezetünknek, milyen következményekkel jár, az önmagában is éppen elég ok arra, hogy (a környezetésért is) felelős vezetőként a Föld nevű bolygó szempontjait is figyelembe vegyük a munkahelyi szabályok kialakításakor – például akkor, amikor lehetővé tesszük, hogy a kollégák egy-egy napot otthonról dolgozzanak.