fbpx
3.3 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Borkai Zsoltban nem volt elég tartás, nem mondott le

- Advertisement -

Kilép a Fideszből Borkai Zsolt, jelentette be kedden a párt győri szervezetének elnöke, a város vasárnap újraválasztott polgármestere.

Borkainak több jelen lévő újságíró szeretett volna kérdést feltenni, de senkinek nem válaszolt.

Borkai megköszönte a győrieknek, hogy újraválasztották „botlása ellenére”, és bejelentette, hogy függetlenként folytatja a munkát. Azt, hogy nem lép vissza, azzal indokolta, hogy nem teheti meg, hogy „ne vegye figyelembe a győriek bizalmát”.

Azt mondta, hogy a döntést a Fidesz vezetésével egyeztetve hozta meg. Nem kell hogy morális hátrányt hozzanak a vele kapcsolatos történések a Fidesznek, indokolta a kilépést.

Euronews

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...