fbpx
13.6 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Ittak, összeverekedtek, majd a ház elé dobták a helvéciai ivócimborát, aki belehalt sérüléseibe

- Advertisement -

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy helvéciai férfi és élettársa ellen, mert a férfi 2019. augusztus 5-én közös italozás során úgy megverte az egyik barátjukat, hogy a férfi később meghalt, élettársa pedig nem nyújtott segítséget a még eszméletlen sértettnek – írja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Sorsára hagyták a bántalmazott ivócimborájukat a helvéciai élettársak

A vádirat szerint a vádlottak élettársak voltak és együtt laktak Helvécián. Rendszeresen italoztak, gyakran vendégük volt az egyik barátjuk, az ügy sértettje, akivel többször közösen részegedtek le. Előfordult, hogy a férfi vádlott és a sértett ittasan összevitatkoztak. Ilyenkor az erősebb fizikumú vádlott megpofozta és elzavarta a sértettet, azonban később mindig kibékültek.

2019. augusztus 5-én kora délután a sértett ismét megjelent a vádlottak tanyájában. A konyhában beszélgettek és boroztak, amikor a sértett parancsoló hangnemben cigarettát kért a férfi vádlottól, aki ezen felháborodott és szidni kezdte, majd jobb tenyérrel egy nagy pofont adott neki. Az enyhén ittas sértett ettől leesett a székről, majd mikor felállt,a férfi megragadta a nyakát és többször megütötte az arcát. Ekkor a sértett újra a földre esett és elvesztette az eszméletét.

Hasonló cikkünk:  Nekiment a tanulóvezetőnek a gyorshajtó, és lelökte az útról

Oldalba rúgták és a ház elé dobták

Rövid idő múlva a férfi vádlott úgy látta, hogy a sértett kezdi visszanyerni eszméletét, ezért hátulról a hóna alá nyúlva próbálta lábra állítani és kituszkolni a lakásból, de a sértett nem tudott lábra állni és nekiesett a folyosón lévő szekrénynek. Végül a férfi vádlott a magatehetetlen sértettet kihúzta a házból, oldalba rúgta, majd a ház előtti füves területen a hanyatt fekvő sértettet a sorsára hagyta.

A sértett bántalmazását, majd eszméletlen állapotban történő magára hagyását látta a férfi élettársa is. A nő azt is látta, hogy a sértett a konyhában fekve vérzett, ezért a vért fel is takarította. A sértett sorsa iránt közömbös maradt, nem gondoskodott orvosi ellátásáról, nem értesítette a mentőket sem. A tovább italozó, majd elalvó vádlottak csak másnap délután nézték meg közelebbről a sértettet és látták, hogy már nem él. Végül a nő vádlott értesítette a rendőrséget.

Vád: halált okozó testi sértés

A vádlottak közül a férfi letartóztatásban van, élettársa szabadlábon várja a tárgyalást. A főügyészség a férfit halált okozó testi sértés bűntettével, míg a nőt segítségnyújtás elmulasztásának vétségével vádolja. Bűnösségük kérdésében a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...