fbpx
20.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

Politikai csörte: Gulyás Zoltán és Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester között

- Advertisement -

Gulyás Zoltán, a Szövetség a Hírös Városért Egyesület önkormányzati képviselője olvasói levelet küldött szerkesztőségünknek. Elmondása szerint abból az okból, hogy a városi közgyűlésen politikai vitába keveredett Szeberényi Gyula Tamás, Fideszes alpolgármesterrel arról, hogy amikor megszorításokat eszközöl a kormány a helyi önkormányzatokkal szemben, akkor konfrontálódni kell-e, vagy helyette keresni a kompromisszumot a kormánnyal. 

Gulyás Zoltán levelét szó szerint közöljük. És egyúttal jelezzük, ha Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester válaszolna Gulyás Zoltán levelére, természetesen azt a levelet is szó szerint közöljük a kecsUP-on.

Gulyás Zoltán: Kitekintés

Izgatottan várom a 2020. július 2-i Közgyűlés jegyzőkönyvét. Nem mintha nem ültem volna a Díszteremben, és ne hallottam volna minden szót, – képviselőként ez vállalt kötelességem is – de leírva mégiscsak más. Az már a „kőbevésett” változat. Meg aztán lehet, hogy az ember néha csalatkozik fülei által. Ugyanis nem nagyon hiszem el, amit hallottam. Akarom látni leírva is.

Történt pedig, hogy Bodrozsán Alexandra frakciótársam, a Szövetség a Hírös Városért Egyesület frakciójának képviselője sarokba szorítani kívánta a Fideszes városvezetést a Közgyűlés utolsó perceiben. Válaszút elé állitván az önkormányzó párt képviselőit, megkérdezte, hogy a város polgárainak érdekei mellé állnak, vagy támogatják a kormánypárt megszorító elvonásait, fittyet hányva a helyi lakosok érdekeinek.

És akkor megtörtént a csoda.

Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester úr válaszolt. Karcosan érvelt, ellentmondást nem tűrve állított, és logikailag hibátlanul felállított tételsorokat citált. Miszerint: A józan ész azt diktálja, hogy nem konfrontálódni kell, hanem keresni a kompromisszumot, és meg kell egyezni a kormánnyal.

Nézzük csak, mit is jelent ez.

Elsősorban, ezzel ugye, egy csapásra elítélte pártja konfrontációs politikáját, amit a bennünket megsarcoló Brüsszellel, a nyugati világ megtestesítőjével szemben egy végeláthatatlan háborúban tanúsít. (Az a brüsszeli sarc, amúgy elég körmönfont, mert szemben kormányunkkal, pénzt adnak „ingyé”, de cserébe ideológiai és erkölcsi közösségvállalást követelnek, olyanokat, mint például szolidaritást, jogegyenlőséget, meg hasonló képtelenségeket, és imígyen óhajtják sanyargatni népünket.)

Hasonló cikkünk:  Lövészárkok hullái - orosz-ukrán háború a véres övezetben

Megtudtuk hát, Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester úrtól, kormányunk hibás válaszokat ad. Nem konfrontálódni kell, hanem kompromisszumot keresni. Eszembe nem jutna, arra gondolni, hogy amíg a kormány megszorító intézkedésivel szemben a kompromisszum keresését ajánlja, mint megoldást, addig Brüsszellel szemben már a konfrontálódást tartja a jó megoldásnak. Már csak azért sem, mert a párhuzamba állítás kötelezettségét ő maga is vallja! Rögtön fel is állított egy ilyen párhuzamot. Párhuzamba állította a második Gyurcsány kormány válságkezelő programját és a negyedik Orbán kormány, az egészségügyi válsághelyzetből kialakult gazdasági válságra adott válaszát. Szerinte a városnak akkor is, és most is a kompromisszum keresése és a tárgyalás az egyetlen értelmes és lehetséges útja. Szinte már, már majdnem elhangzott, hogy a családokat megnyomorító intézkedésekre minden időkben hasonló választ kell adni, kompromisszumos megoldást kell keresni. Pontosabban elhangzott, csak jelzők nélkül.

Gulyás Zoltán a 2019. évi önkormányzati kampányban / Fotó: kecsup.hu

Vagy van még a másik megoldás. A mostani stabil és Európa szerte csodálandó Orbán kormány által megvalósított nagy növekedéssel járó gazdaságpolitika pont olyan, mint a Gyurcsány kormány gazdaság politikája volt, (ami egyébként elért 5 százalék feletti növekedést is, amire az Orbán kormányok sokasága sosem volt képes,) ám a válság, az válság, és a különféle kormányok fiskális válaszai mindig ugyan olyanok, akár Orbán, akár Gyurcsány.

Már csak egyetlen kérdés lóg bántóan továbbra is a levegőben. Egy, a külföldön és itthon is százmilliárdos nagyságrendű ajándék-kiadásokra képes kormányunknak miért van szüksége megszorításokra.

A választ pontosan tudjuk.

Csak az ellenzéki önkormányzatokat akarják itt „megfektetni”. Főleg a fővárosit. De azt nagyon. A többi meg esetleg, majd a baráti tűz áldozata lesz.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...