Csütörtökön Kecskemétről nyolcad magammal Tarcalra, majd Mezőzomborra utaztunk. Én voltam a sofőr.
Mezőzombor több, mint 300 km-re van 2500 lakossal. Ez az a világörökségi település, ahol még a tó is bor, legalábbis nevében. A Bortó forrásvízből táplálkozó mesterséges tó. Egyszerű, rendezett, de érezhetően ne gazdag község.
Utasaim az országgyűlési összellenzéki képviselőjelölt, Bíró László kampányában vettek részt. Sofőrként ráértem, és a település lakóival beszélgettem. Mindenki beszélt a szegénységükről, amit amúgy én is láttam. Több helyen se víz, se villany, se semmi. Megrázó körülményeket is láttam. No nem a település központjában. A központi részeken látható, hogy uniós forrásokból tereket, vízelvezetőket építettek, valamint külterületi utakat építettek illetve újítottak fel.
Természetesen érdekelt, hogy hogyan élnek, mi az ami foglalkoztatja őket, mit gondolnak a vasárnapi választásról, elmennek-e, kit tartanak esélyesnek. Mindennapi életükről szívesen beszéltek. Nagy probléma, hogy nincs elég munkahely, közmunka van, ha van, a kapott pénz alig, vagy nem fedezi a család megélhetését . Munka kellene, mondogatták , tisztességes bérrel. Mindezt úgy mondták el, hogy igazából nem panaszkodtak. Fájlalták, hogy a nagypolitika nem figyel rájuk, mintha lemondtak volna róluk. Így kénytelenek beletörődni sorsukba, próbálják a legjobbat kihozni. Nagy politikusok ide nem jönnek, panaszolta szomorúan az egyik több gyerekes anyuka, szerinte azért, mert talán szégyellik azt a szegénységet, amivel itt kellene szembesülni.
A vasárnapi szavazás jelentőségét talán nem érzik, de foglalkoznak vele, az összellenzéki képviselőre sokan fognak szavazni, mert szerintük lehet tudni, hogy ki közülük való, személyesen járja a falvakat, bíznak abban is, hogy valóban próbál segíteni rajtuk a parlamentben. Bíznak az összefogás erejében.
A csak „amerikai hölgy”- ként emlegetett fideszes jelöltet csak a fényképekről ismerik – mondták nevetve. Csak úgy mellékesen mesélték, hogy hallották, hogy a Fidesz jelöltje olcsó krumplit, zöldséget osztogat, és pörköltet hord a családoknak. Csodálkozva kérdezték, hogy hallottam-e, hogy a kormány laptopokat osztott Zsófia nevében, talán Szerencsen.
Idézet: „Tetszik tudni, tudjuk, hogy nem igazán szabályos, de ha valaki nagyon szegény és néhány 10 ezer forintból kell eltartani a családot, akkor a krumpli, a pörkölt és a beígért 3000 forint hirtelen nagyon jó.”
A falu végén közel fél órát beszélgettem egy három gyermeket nevelő, nagyon kedves cigányemberrel. Nagyon bölcsen fogalmazott: Szerinte a mostani rendszer nem jó, a változást akarni kell, de ez minden egyes magyar választó felelősége. Hangsúlyozta, hogy egyenként mindenkié. A korlátlan mennyiségű pénzek (uniós is) elherdálásának egy ellenszere van. A teljes összefogás. Bizalommal, megbecsüléssel, jókedvűen, vidáman.
Cinkosan rám kacsintva kérdezte, hogy igazam van? Igent válaszoltam, ha van jó kedv, ha tudunk mosolyogni, akkor erőnk is van.
Jóleső érzéssel vezettem haza késő este, hiszen az egyszerű, gyakran nélkülöző emberek bizalmát élvezhettem, tanultam bölcsességeket. Ugyanakkor megtapasztaltam, hogy milyen ereje van a személyes és őszinte beszélgetésnek, a meghallgatásnak. Gondolom nem csak itt, az emberek vágynak az odafigyelésre, a meghallgatásra, a törődésre, a jó és őszinte szóra. Ezt üzenem a politikusoknak, a vasárnapi győztesnek. Ne feledjék, hogy ezekre az emberekre nem csupán a kampányban kell figyelni, egyszeri adományokkal elkápráztatni őket.
