- Advertisement -
1945. január 27-én az első ukrán front néhány katonája lépett be elsőként az auschwitzi haláltábor kapuján. 1942–45 között majd 2 millió ember pusztult el a legnagyobb náci haláltáborban. 2006-tól január 27. – az ENSZ határozata alapján – a holokauszt nemzetközi emléknapja. A világon mindenütt megemlékeznek a népirtás áldozatairól, a körülbelül 6 millió emberről, akik már soha nem térhettek vissza az életbe.
Ahogy a szövetséges csapatok a náci Németország elleni offenzívák sorozata révén egyre beljebb hatoltak Európába, egymás után érték el a több tízezernyi foglyot őrző koncentrációs táborokat. 1944 nyári és kora őszi hónapjaitól a nácik evakuálni kezdték vasúton és gyalog, erőltetett menetben a táborokat, mert szükségük volt a munkaerőre. Nyílt parancsra százával lőtték le azokat, akik összeestek, nem tudták tartani a lépést a sorban, vagy már képtelenek voltak kiszállni a vonatokból, hajókból. Az embert próbáló körülmények, az éhség és a kimerültség miatt ezrek vesztették életüket. Az erőltetett menetek különösen jellemzőek voltak 1944 utolsó és 1945 első hónapjaira, amikor az SS Németország felé terelte a foglyokat.
Ekkor veszett oda a modern magyar líra egyik kiemelkedő alakja, Radnóti Miklós költő is, akit 1940-től többször behívták munkaszolgálatra. Radnóti 1943-ban katolikus hitre tért, de a zsidótörvények értelmében továbbra is zsidónak számított. 1944 nyarán a szerbiai Bor rézbányáiba vitték. A költőben a feleségéhez való hazatérés reménye és egy kis, kockás füzet tartotta a lelket. Éjszakánként egy ceruzacsonkkal ebbe rótta a verssorokat.
Radnóti Miklós: Levél a hitveshez (részlet)
csodákban hittem s napjuk elfeledtem,
bombázórajok húznak el felettem;
szemed kékjét csodáltam épp az égen,
de elborult s a bombák fönt a gépben
zuhanni vágytak. Ellenükre élek,
– s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek
fölmértem s mégis eltalálok hozzád;
megjártam érted én a lélek hosszát,
(Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben, 1944. augusztus-szeptember)
Kecskemétiek a náci koncentrációs táborokban
A német megszállást követő egy évben több mint fél millió magyar állampolgár került különböző német táborokba. Túlnyomó részük zsidó volt. Közülük 430 ezer főt Auschwitz-Birkenauba, 15 ezret pedig az ausztriai Strasshof környékére deportáltak. A birkenaui szelekció túlélői továbbküldött transzportokkal hamarosan a Birodalom valamennyi nagyobb náci koncentrációs táborában feltűntek. Északon és keleten egészen Varsóig, Stutthofig, sőt a lettországi Rigáig jutottak. A német rendőrségi szervek „egyedi akció” (Einzelaktionen) során zsidók további ezreit kerültek Mauthausenbe és melléktáboraiba.
Kecskeméten is megjelent az ún. Judenkommando és mintegy 30 zsidó vezetőt már tavasszal elvittek a városból, előbb Kistarcsára, majd Auschwitzba hurcolták őket. A gettórendelet megjelenése után, 1944. május elejétől Kecskeméten is elkezdődött a zsidó lakosság gettósításának előkészítése. Ennek irányítását Liszka Béla polgármester Laczy Istvánra, a közigazgatási iroda vezetőjére bízta, aki felmérést készített a zsidó lakosság létszámáról és lakóhelyéről.
A gettóba költöztetés befejezése után néhány nappal már megkezdődtek az előkészületek a zsidóság deportálására. Az egyik gyűjtőtábort Kecskeméten hozták létre, ahova a kecskemétieken kívül a kiskőrösi, soltvadkerti, kiskunfélegyházi, csongrádi, kunszentmártoni, tiszaföldvári, nagykőrösi, abonyi és ceglédi zsidókat is összegyűjtötték. Összesen: 5416 főt.
A városunkból elhurcolt zsidó lakosok közül mindössze 70 nő és 4 férfi élte túl a holokauszt borzalmát.
1944 őszétől a nyilasok mintegy 50 ezer munkaszolgálatost és budapesti zsidót adtak német kézre. Egy részüket először az Alpok előtt létesítendő német védvonalon dolgozatták, majd a front elől a Mauthausen-táborrendszerbe (Gunskirchen, Gusen, Ebensee, Melk stb.), illetve a Birodalom belsejébe szállították őket.
Az 1944-es év utolsó deportáltjait, köztük sok ezer romát is, a nyilasok ezrével küldték Dachauba, Flossenbürgbe, Buchenwaldba, Ravensbrückbe.
Emlékezzünk!
- Advertisement -
