fbpx
4.5 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

30-40 százalék között jár azoknak a vállalkozásoknak a száma, akik várhatóan nem fognak újra kinyitni

- Advertisement -

A koronavírus okozta károk, az állami segítségnyújtás és az újranyitás lehetősége volt a téma az ATV Csatt hétfő esti műsorában. A műsor egyik vendége Gerendai Károly volt, aki elmondta, becslések szerint az éttermek 30-40 százaléka nem fog kinyitni a járvány után. Hozzátette azt is, hogy a szórakoztatóiparban most már a második nyári szezon jön, mikor a szabadtéri helyek nem, vagy csak nagyon erős korlátozásokkal működhetnek, és egyelőre nem látszik az alagút vége.

„Az egy része, hogy bizonytalanság van, de folyamatosan tolódik odébb ez a fajta korlát vagy az alagút végén a fény és úgy megyünk előre, hogy néha már azt reméljük, mintha már ott derengene a fény, de valójában egy éve most már ebben az alagútban botorkálunk és még mindig nem látjuk a végét.”

Gerendai elmondta, hogy sok becsődölt vállalkozást lát maga körül a szórakoztatóiparban és a vendéglátásban is.

„Szerinte nem kell mondani, hogy most már, egyes becslések szerint 30-40 százalék között jár azoknak a vállalkozásoknak a száma, akik várhatóan nem fognak újranyitni. Azt, hogy hányan vannak zárva most, könnyű megmondani. Azt is lehet látni, hogy hány helyre került már ki az eladó, kiadó tábla, de azért még nem egyértelmű, hogy a zárva levő helyek közül végül ki fog újranyitni. Mert az, hogy valaki most nem működtet kiszállítást vagy helyszíni elvitelre nem tart nyitva, nem azt jelenti, hogy majd nem fog esetleg kinyitni”– tette hozzá.

Hasonló cikkünk:  Mi kellene ahhoz, hogy ne csak egy-két éjszakára jöjjenek a turisták Kecskemétre?

A Costes tulajdonosa szerint a fine dining éttermek közül is aki csak tud, mindenféle megoldásokat kitalál a túlélésre: házhoz szállítanak, vagy Gerendaiék éppen házhoz mennek főzni – unortodox megoldásokkal próbálják a korábbi élményt biztosítani a vendégeiknek. A belföldi turizmus kivételével a turisztika szinte minden ága, de számos más szolgáltatás is a lezárások miatt lehúzták a rolót, kérdés, lesz-e ebből nekik visszaút – fogalmazott.

via 24.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...