Többször szóltak már a híradások, és a különböző sajtómegjelenések, hogy végre elkezdődött a 4601-es út Nagykőrös–Kocsér, illetve a Nagykőrös az M5 Lajosmizsei lejárójával összekötő szakaszának felújítása.
A munkák már el is kezdődtek Kocsér központja felől, de ekkora már az örömbe üröm is vegyült, mert kiderült, hogy nem a teljes szakaszt érinti a beruházás, csak 3,3 km-t, és a felújítás kimerül a vízelvezető árok kitisztításával, az útfelület kitüremkedéseinek lemarása után aszfaltréteg leterítésével, alapok megerősítése nélkül. Néhány veszélyesebb helyen, kanyarokban kissé kiszélesítik az utat zúzott kialapozással.
Hogy miért így történik, erre számunkra nincs magyarázat, mindenesetre több mint érd
ekes, hogy az elmúlt évben a Pest megyei szakaszon egy körülbelül hasonló hosszúságú szakaszon történt felújítás Tiszakécske irányába, úgy, hogy a végén a Bács-Kiskun megyei szakaszt teljesen rendbe tették, míg a Pest megyei részből kb. 3 km az előző, a töredezett, kátyús állapotban maradt.
Most úgy néz ki, hogy mindegy, hogy Tiszakécske vagy Nagykőrös irányba indulunk Kocsérról, az út egy részén jöhet a zötykölődés!
Többször megírtuk már, hogy ez az út mennyire fontos az itt élő lakosok számára, mégis úgy tűnik, az itt élő emberek közlekedésbiztonsága egyeseknek nem lényeges.
Megjegyezném, hogy a Kocsért Kőröstetétlennel összekötő 4613-as utat 2009 körül újították fel, a teljes alap és burkolat felújítást kapott, ma is kiváló minőségű az út. Valahogy így is lehet!
Csak akkor még mások és máshogy gondolkozhattak az itt élő emberekről!
Kökény Gábor települési képviselő