Nagyon sok történelmi pillanatot, emlékeket őrző fénykép lapulhat még régi fiókok alján. Nincs ez másképp Szabadszálláson sem. Kiss Józsefné Gizi nénivel idézzük a múltat régi fotókat nézegetve.
Miért is fontos ez? Miért nem csak annak fontos, aki ifjú éveit idézi fel? A válasz nagyon egyszerű, egy-egy személyes sorsban saját múltunk, történelmünk sejlik fel. A régi megfakult képek szűkebb hazánk immár történelmi eseményeibe, régi utcaképeibe, itt élő családok életébe ad betekintést.
Egy vonat, körülötte hatalmas tömeg. A kép hátoldalán ez a dátum áll „1938”. Az Aranyvonat, ami 1938. június 26-án állt meg a szabadszállási vasútállomáson, a Szent Jobb országjárása során. Gizi néni kisgyermek volt ekkor, de a mai napig emlékszik a sok emberre, akik várták, hogy lássák Szent István király halálának 900. évfordulója alkalmából az uralkodói ereklyét, a Szent Jobbot, amit az köznyelv által Aranyvonatnak hívott vasúti kocsin vitték országos körútra.

2021 februárjában építették újra a II. világháború végén elpusztult egykori ereklyeszállítót, az Aranyvonatot. Így az most ismét régi fényében tündököl. A régi kép pedig Szabadszállás és az ország történelmének is őrzője.
Előkerülnek sorban a városháza, a katolikus templom, a csatornapart megfakult fotói, amelyeket néhai Tóth Sándor, Szabadszállás szülötte, díszpolgára, helytörténeti és Petőfi kutató is bemutatott könyvében – meséli Gizi néni büszkén.
Sorra kerülnek elő a családi képek 1905-ös, 1936-os dátumokkal. Majd egy igazi ritkaság is, egy egyetemi joghallgató bizonyítványa, talán 1901-ben állították ki, a dátum már alig olvasható.
Aztán jönnek sorra a régi újságcikkek, Gizi néni édesapjáról, akit Nagy Kalmánnak hívtak, Szabadszállás kiváló lakatosmestere volt. Igen olvasott ember volt – emlékszik vissza édesapjára. Szabadszállás egykori képeit is gyűjtötte.
Közben nézem az idős asszony arcát, ahogy emlékezik. Látom rajta a fiatal évek visszahozhatatlanságát. De látom azt is, hogy elevenednek meg az emlékek benne, hogy azért jó múltban elidőzni.
Nagyon sok értékes fotó, emlékirat lelhető fel még régi fiókok mélyén. Jó lenne megőrizni ezeket az értékeket, akár egy-egy település gyűjteményében. Főleg addig amíg a képek őrzői még élnek és még el tudják mondani a fotók történetét.
Vidéki Eszter tudósítása Szabadszállásról