fbpx
9.9 C
Kecskemét
2024. február 25., vasárnap

FRISS HÍREK

Öt Puma-Gripen repül a NATO „nagymacskás” találkozójára Kecskemétről

- Advertisement -

Öt, Svédországtól lízingelt Gripen vadászrepülőgéppel vesz részt Magyarország az Olaszországban rendezendő NATO Tiger Meet gyakorlaton, eközben a miniszterelnök azt mondja, egyetlen körülményt sem lát, ami sürgetné a svédek NATO-csatlakozásának támogatását. Kecskeméten kedden mutatták be azt a speciális puma, sőt Puma-dekorációt, amely az egyik repülőgép farokrészét, egész pontosan függőleges vezérsíkját díszíti.

A NATO Tiger Meet több mint hatvan éves múltra tekint vissza, ezalatt az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének egyik legfontosabb és legösszetettebb nemzetközi gyakorlatává vált. Célja a NATO eltérő nemzetiségű és repülőgépállományú csapatai közötti együttműködés javítása, a tapasztalatok megosztása. Azok a repülőszázadok kapnak rá meghívást, melyeknek a századjelvényében valamilyen nagymacska faj szerepel. Valószínűleg sokaknak nem mondunk újat azzal, hogy kecskeméti repülőbázis alakulatának – újkeletű nevén az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnak – van ilyen egysége, mégpedig az 1. Harcászati „Puma” repülőszázad. Ennek köszönhetően 2010-ben előfelvételt nyert a „Tigrisek” közé, majd 2014-ben teljes körűen csatlakozhatott.

Fotók: Hraskó István

Az idei Tiger Meetnek, a résztvevő közel húsz repülőszázadnak és több mint ezer főnek az olaszországi Gioia del Colle repülőbázis ad otthont szeptember 29. és október 14. között. A gyakorlat honlapja szerint a házigazdák mellett (és a magyarokon kívül) Belgium, Görögország, Nagy-Britannia, Portugália, Franciaország, Törökország, Svájc, Csehország, Lengyelország, Németország és Ausztria képviselteti magát (van, amelyik több alakulattal).

Hazánk öt év szünet, azaz 2018 után lesz ott újra (2020-ban elmaradt a gyakorlat, de egyébként évente megrendezték). Öt Gripennel települ majd ki a magyar kontingens, a 30-as oldalszámú vezérsíkja egy speciális dekorációt kapott, rajta egy pumafejjel és a század jelmondatával: „vezérünk a bátorság, kísérőnk a szerencse”. A repülődandár tájékoztatója szerint a dekoráció megálmodásában és kialakításában jelentős szerepe volt a műszaki munkatársaknak és a pilótáknak is, a fő érdem pedig Pozsgay Gyula illusztrátor-dizájneré volt. Persze nemcsak a magyarok díszítik fel a vadászgép farokrészét, ez mára tradíció lett a „nagymacskás” találkozón (Tiger Tail-nek, azaz tigrisfaroknak hívják a szokást).

A bázis közölte, a Tiger Meet során a századok a szárazföldi erőkkel együttműködve összetett „légi és összhaderőnemi műveleteket hajtanak végre támadó és védekező légiharcokban, a légvédelem és egyéb földi célok pusztítására irányuló feladatokban”. A kötelékek egyszerre akár 60-70 vagy ennél is több repülőgépből állnak majd.

Kedden a kecskeméti reptéren a meghívott újságírók, fotósok és spotterek megnézhették a pumával kidekorált Gripent, amely aztán Töttös Róbert őrnaggyal a fedélzetén fel is szállt, másik két vadászgéppel együtt.

Hasonló cikkünk:  Rákészültek a nagy munkagép-lopásra, kamionnal és kisteherautóval mentek
Fotó: Hraskó István

A Gripeneket tudvalevőleg Svédországtól lízingeli hazánk, ez a szerződés majd 2026-ban jár le. Eközben Magyarország (és Törökország) még mindig nem hagyta jóvá Svédország NATO-csatlakozását, noha az Ukrajna elleni orosz invázió hatására a skandinávok már tavaly májusban beadta kérelmüket. Mint a Telex összefoglalta, februárban még arról beszélt Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, hogy Orbán Viktor a finn–svéd NATO-csatlakozás támogatását kérte a kormánypárti képviselőktől, de vita alakult ki a balatonfüredi frakcióülésen. Nem sokkal később Hende Csaba vezetésével tárgyalódelegációt küldtek a két országba a vitás kérdések rendezésére, de azóta is csak a finnek kapták meg a zöld lámpát a magyar parlamenttől. Novák Katalin köztársasági elnök többször is sürgette a szavazást. Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter júliusban már csak technikai kérdésnek nevezte a ratifikációs folyamat lezárását, Kocsis Máté ezt később goromba megszólalásként titulálta a Telex videójában.

Most épp egy svéd oktatóvideót hoztak elő, amiben a Partizán műsorvezetője, Gulyás Márton arról beszélt, hogy 2010 óta megszűnt a demokrácia Magyarországon. Ennek előkerülése után Kövér László házelnök már azt mondta a svédek NATO-csatlakozásáról, hogy „nem biztos, hogy ezt nekünk meg kell szavaznunk”. Mint a 444.hu megírta, Szijjártó Péter svéd kollégájának levelében azt fejtegeti, hogy ők sürgetik a magyar országgyűlési képviselőket a NATO-csatlakozásuk ratifikálására, „miközben továbbra is azzal vádolják őket, hogy lerombolták a magyarországi demokráciát”.

„A svéd-magyar kapcsolatoknak egyetlen stratégiai eleme nincs, ami sérülést szenvedne, ha Magyarország kiköveteli magának a tiszteletet Svédországtól, és csak utána hajlandó támogató döntést hozni” – jelentette ki a miniszterelnök a parlamentben (Telex). Orbán Viktor szerint az nem lehet szempont, hogy kitől vásárol az ország Gripeneket, „az asztalon van tíz másik ajánlat is”.

Vannak, akik másként látják a dolgot.

„Ismert dolog az, hogy a JAS 39-es Gripeneket Svédországtól béreljük, és ennek lassan a bérlési ideje lejár, tehát el kell gondolkodni azon, hogy ezt meghosszabbítjuk vagy nem. Tehát kifejezett nemzeti érdek, hogy ebben a svédekkel jó viszony legyen” – fogalmazott az ATV-nek még márciusban Kis-Benedek József biztonsági szakértő.

David Pressman amerikai nagykövet pedig a 444 szerint ezt mondta a napokban egy sajtóbeszélgetésen: „a Magyar Honvédség minden egyes vadászgépe svéd repülőgép. Az összes repülő karbantartását a svéd hadsereg támogatja. Magyarország jól tudja, milyen óriási előnyökkel járna Svédország csatlakozása a NATO-hoz valamennyi szövetségesnek”.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Kamu igazoltatásokkal csaltak ki TAO-pénzeket a KTE kézilabdacsapatánál

A Magyar Narancs csütörtöki lapszámában megjelent cikk szerint jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és többrendbeli személyes adattal való...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...