fbpx
8.8 C
Kecskemét
2024. március 2., szombat

FRISS HÍREK

im/pro/kontra Vitaszínházi Est a Kecsuppal

- Advertisement -

Szívesen gondolkoznál közösen közéleti, szociális, gazdasági és egyéb témákon? Szeretsz beleszólni abba, ami Téged is érint? Megosztanád a véleményed? Meghallgatnád másokét? Akkor gyere el a kecsup.hu első vitaszínházi estjére, ahol legfrissebb, Peremhelyzet, sorsok rovatunk két témájával kapcsolatban ütköztetjük az érveket, ellenérveket!

„Az államnak jogában áll kontrollálni a kiskorúak számára elérhető tartalmakat?!”

„Nem a civilek feladata segíteni egy közintézmény tárgyi feltételein?!”

Szóval, ez a két téma január 19-én, de mi is az a vitaszínház?

A vitaszínház egy interaktív színházi társasjáték. Célja, hogy kulturált és moderált formában teremtsen lehetőséget a résztvevőknek, hogy a legsúlyosabb társadalmi kérdésekről vitatkozzanak egymással és a meghívott szakértőkkel.

Hogyan zajlik, mire készülj?

Tehát, látni fogsz egy-egy rövid színházi jelenetet, ami az adott témákra épül. A színházi jelenetek által felvetett fontos társadalmi kérdéseket (pl. emberi jogok, migráció, függőség, másság, szexualitás, oktatás stb.) a résztvevők a moderátor(ok) által – többnyire eldöntendő kérdésekkel – provokált vita keretében vitathatják meg egymással. Azaz a témák kapcsán teszünk egy-egy eldöntendő állítást (ezeket már fentebb olvashattad), neked pedig kezdésként el határoznod, hogy az igen, vagy a nem oldalon foglalsz állást. Ezt követően indul meg a moderátor által vezetett vita, ahol mindenki (önkéntes jelentkezéssel) kifejtheti az álláspontját, érvelhet, megpróbálhatja meggyőzni a „másik tábort”. A vita során bármikor megváltoztathatod az álláspontod és csatlakozhatsz a szemközti csapathoz.

Hasonló cikkünk:  Vidékiek véleménye a kegyelmi ügyről (videók)

Program:

18:00-18:15 Bemutatkozás, peremhelyzetek rovat ismertetése
18:15-18:30 Első téma színházi jelenete
18:30-19:10 Első téma vitája
19:10-19:30 SZÜNET
19:30-19:40 Második téma színházi jelenete
19:40-20:20 Második téma vitája
20:20-20:30 Összegzés, zárás, kötetlen beszélgetés

A belépés ingyenes, a vélemény szabad, a vita kötelező!

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...