Két szomorú esemény évfordulója is van. Két éve indult el Putyin második háborúja Ukrajnában, és a Sajó ipari szennyezés miatti ökológiai katasztrófája is 2022. február 24-re vezethető vissza. A Sajó hazánk kilencedik legbővízűbb vízfolyása, a térség horgászainak kedvelt helye volt. Két éve furcsa jelenség fogadta a Sajóra kimenő pecásokat a szezon kezdetén: a folyó színe vörösben játszott, és döglött halakat vitt az ár. Mindenki tudta, hogy itt valami nagy baj lehet.
Az emlékezetes eseményt az egykori Siderit szlovákiai bányavállalat alsósajói vasércbányájából kiömlő, nehézfémekkel szennyezett víz okozta. Azóta a folyó mentén élők és környezetvédők folyamatosan küzdenek azért, hogy a Sajó újra egészséges és élhető legyen. Az első jelek már a szennyezés bekövetkezése után megmutatkoztak: a folyó vize vörösre színeződött, és a mért adatok félelmetesek voltak. Az első három hónapban 386 tonna vas, 156 tonna cink, 3496 tonna szulfát, 46 tonna mangán és 460 kilogramm arzén került a Sajóba. Ezek a számok magukért beszélnek, és rávilágítanak arra, hogy milyen súlyos környezeti katasztrófa zajlott le a folyó mentén.
A HVG készített helyszíni videós riportot. A ‘90-es években miután megszűnt a papírgyár és a cukorgyár a környéken, a folyó vize megtisztult, visszatért az élővilág, és velük a horgászok. A videóban Dr. Varga Tibor, a Rozsnyói Horgász Egyesület elnökségi tagja (amely egyesület elsőként tett feljelentést a szlovák hatóságoknál a Sajó szennyezése miatt) úgy fogalmazott, hogy mikor járt a szennyezés előtt a szakaszra műlegyezni, rengeteg pisztráng volt és selymes domjkó, még tiszai ingolát is látott a környéken. A videó készítésekor szinte teljesen halott volt a Sajó élővilága a szennyezett szakaszon.
Orosz Örs szlovákiai magyar politikus és jogvédő aktivista folyamatosan figyelmeztetett a Sajó szennyezettségére, és az ügyet a közvélemény elé tárta. A magyar hatóságok kezdetben azonban nem vettek tudomást a problémáról, és hivatalos értesítés sem érkezett semmiféle szennyezésről. Azonban a civil szervezetek és a környezetvédők nem adták fel. Éveken át küzdöttek a Sajóért és a probléma megoldásáért, sokszor szélmalom harcként. A katasztrófa egy éves évfordulóján a felelősöket még nem, de az ügyben felszólaló civileket már megbüntették. A Greenpeace 2022-ben többször is felméréseket végzett a folyó szennyezettségéről, és rendszeresen publikálták az eredményeket. Az általuk végzett mérések komoly aggodalmakat vetettek fel az arzénszennyezettség szintjét illetően, amely a megengedettnél sokszorosan magasabb volt.
Elkezdődött a halak visszatelepítése, de a szennyeződés akkorra még nem múlt el
Amiként azt a Pecaverzum is megírta, hónapokkal később elkezdődött a halak visszatelepítése a Sajóra a szlovákiai szakaszon, de a szennyeződés akkorra nem múlt el teljesen. Ennek történeti okai is vannak, mert a Sajó az 1980-as években Európa egyik legszennyezettebb vízfolyása volt. Mivel 1950-es években ipari üzemek egész sorát telepítették a folyóvölgybe, Kelet-Szlovákiában éppúgy, mint Magyarországon. Szennyezésük következében a folyó „holt” vízzé vált, és csak a ’90-es évektől, a szennyező iparágak fokozatos megszűnésének hatására javult számottevően a határszelvénybe érkező víz minősége. A korábbi évtizedek szennyezései azonban a mederüledékben hosszú ideig nyomon követhetők. Ráadásul a folyó földtani közege is tartalmaz arzént, így a mérgező anyag a természetben is jelen van.
Az állam és a civil társadalom közötti feszültség egyre nőtt, és a helyzet kezdett politikai vitává válni a szlovákiai parlamenti választásokon. A hatóságok lassan reagáltak, és csak később kezdték el a szükséges intézkedéseket meghozni a szennyezés kezelésére. A munkálatok azonban lassan haladtak, és a helyszínen sem látszottak jelentős változások.
A Sajó tragédiája rávilágít arra, hogy az állami hatóságok nem tanultak a múltbeli környezeti katasztrófákból. A 2000-ben lezajlott cianid szennyezés a Tiszán rávilágított arra, hogy a környezeti szabályozások szigorítására és a hatékonyabb ellenőrzésre van szükség a katasztrófák megelőzése érdekében.
Azonban a Sajó szennyezése esetén is láthatjuk, hogy az állami reakció lassú és határozatlan volt, és a megfelelő intézkedések csak később kezdtek megvalósulni. Ez rámutat arra, hogy továbbra is sokat kell tennünk az állami hatóságok és a civil társadalom közötti együttműködés javítása érdekében, valamint a környezeti szabályozások és az ellenőrzés hatékonyságának növelése érdekében. Csak így lehetünk képesek megelőzni és kezelni a jövőbeli környezeti katasztrófákat, és megőrizni a vizes élőhelyeket és az azokon élő közösségeket.
