A 2025-ös Országos Para boccia Bajnokság méltó módon képviselte a parasportolók eltökéltségét és tehetségét. A rangos megmérettetésen idén is az ország legjobbjai vettek részt, köztük Szőke Ádám, a Mercedes-Benz gyár Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Sportegyesületének kiemelkedő játékosa, aki fantasztikus formában versenyezve a második helyen végzett a BC3-as kategóriában.
A parasport egyik legkiemelkedőbb hazai eseménye a kecskeméti boccia verseny, ami egy precíziód labdajáték. Ádám már a csoportkörök során is magabiztosan vette az akadályokat, technikás játékával és mentális erejével több tapasztalt ellenfelet is maga mögé utasított. A döntőben végül egy szoros mérkőzésen maradt alul Ujpál Dalma ellen, azonban ez mit sem von le a teljesítménye értékéből.
A díjátadó ünnepségen a második helyezettnek járó ezüstérmet személyesen
Kovács Tamás, a Kecskeméti Mercedes-Benz Gyár ügyvezető igazgatója adta át.
Ádám meghatottan vette át az érmet, és a verseny után így nyilatkozott:
– „Ez az ezüstérem számomra aranyat ér. Hosszú hónapok munkája van mögötte, és minden edzéssel, minden kihívással közelebb kerültem ehhez a naphoz. Köszönöm az edzőmnek, a családomnak és mindenkinek, aki hitt bennem.”
Szőke Ádám szereplése újabb bizonyítéka annak, hogy a parasport nem csupán a teljesítményről, hanem a hitről, az elkötelezettségről és az emberi méltóságról szól. Az ezüstéremmel nemcsak saját sportkarrierjében ért el újabb sikert, de Kecskemét városát is
ismét felhelyezte a hazai parasport térképére.