31 C
Kecskemét
2025. június 16., hétfő

FRISS HÍREK

Ezt beszélik: a független vidéki sajtó legérdekesebb heti cikkei

- Advertisement -

Lázár Jánost felkérdezték Hajdú-Biharban, Szabolcsban bővül a Tisza Párt támogatottsága, Veszprém megyében tiltakoznak a strandolók, Szolnokon pedig ismét csatároznak a jobb- és baloldali politikusok. Többek között ezekről az érdekességekről olvashatnak a helyi független sajtó heti lapszemléjében.

KecsUP Hírek – Nem felel meg a törvényi előírásoknak a Hírös Agóra ügyvezetőjének végzettsége

Ahogyan arról korábban a KecsUP Hírek már beszámolt, több forrásból is felmerült a gyanúja, hogy Barta Dóra, a Hírös Agóra igazgatója jogszabályellenesen tölti be pozícióját a kecskeméti szervezet élén, mivel nem rendelkezik az ehhez szükséges szakmai végzettséggel. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a legutóbbi közgyűlésen azt állította, hogy minden szükséges végzettsége megvan Barta Dórának és ezt egy OKJ-s bizonyítvánnyal igazolták A törvényi előírások szerint azonban ez kevés, hiszen szakirányú mesterfokú szakképzettség szükséges – írja a KecsUp Hírek.

Barta Dóra ügyvezető igazgató köszönti a Tavsszi Fesztivál vendégeit / Fotó: Gyenes Kata; Hírös Agóra

Borsod24: Tények és gondolatok az acélváros jelképéről

Ezen a héten górcső alá került Miskolc emblematikus építménye, az avasi kilátó, amely nemcsak a helyiek, hanem a városhoz kötődők szívében is különleges helyet foglal el. Balogh Attila helytörténeti kutató évek óta elkötelezetten foglalkozik a kilátó történetével, hiszen az immár hatvan éve a miskolciság, a közösségi összetartozás és a városi identitás jelképe. A nagymúltú történelmet és szimbolikát magában hordozó építményről készült interjú a Borsod24 cikkében olvasható.

Fotó: Borsod24

Debreciner: „A kormánykritikus kérdésekre nem kaptunk egyenes választ” – Interjú Murvai Tamással, aki Lázár Jánost Berettyóújfaluban kérdezte

„Azt még szeretném, ha a fideszesek megkérdeznék az anyukájukat, hogy büszke-e rájuk. Ez az egyszerű kérdés talán rendet rakna pár fejben.” Az átlagemberek problémáit szerette volna tolmácsolni kérdéseivel Lázár Jánosnak Murvai Tamás, amikre szerinte az építési és közlekedési miniszter rendre kitérő válaszokat adott. A Lázárinfón elhangzott felszólalására kizárólag pozitív reakciókat kapott a debreceni fiatalember, a magyar lakosságot pedig arra bíztatja, merjenek kiállni és elmondani a véleményüket arról, hogy mi folyik az országban. Az interjú a Debrecinerben olvasható.

Hasonló cikkünk:  Tiltás jön Oroszországban - veszélyben a Szex és New York és a Harry Potter is

Fotó: debreciner.hu

Szabolcs24: Szabolcsban is szerveződik a Tisza Párt közössége 

Június 7-én Szabolcsban pezsgő politikai-közösségi élet zajlott a TISZA párt szimpatizánsai körében. Kölcsén megtartották az első Szatmári Tiszasziget Fesztivált, Mátészalkán pedig fórumot szerveztek a választókerület számára. A rendezvényeken helyi szervezetek és civilek vitatták meg a közélet kérdéseit, miközben a résztvevők kampányismeretekkel és szabolcsi finomságokkal is gazdagodhattak. Az eseményen Ruszin-Szendi Romulusz, a TISZA párt rendvédelmi szakpolitikusa is felszólalttudta meg a Szabolcs24.

Fotó: Szabolcs24

Veszprém Kukac: Káptalanfüredi strandolók kontra önkormányzat

Demonstrálnak a balatonalmádi Káptalanfüred városrészében élők, mert egy hirdetésből tudták meg, hogy kedvenc strandjuk (ahova elővételben váltottak bérletet) a nyári hétvégeken nagyszabású zenei programok helyszíne lesz. Úgymond, nem a fesztivál zavarja őket, hanem a helyszíne. A balatonalmádi képviselőtestület rendkívüli ülést hívott össze, megjelentek a polgárok is, de a polgármester megvonta tőlük a szót. Eközben biztonsági őr védte a testület nyugalmátolvasható a Veszprém Kukac cikkében.

Fotó: Veszprém Kukac

Szol24: Az egykori és a jelenlegi polgármester ismét vitába bocsátkozott Szolnokon

Szalay Ferenc miniszteri biztos éles hangvételű videóban bírálta Győri Mihály szolnoki polgármestert az érkező elektrolitgyár kapcsán. Szerinte Győri korábban támogatta a beruházást, majd hirtelen ellene fordult, ezzel megtévesztve a közvéleményt és a céget is. A kijelentések vitát kavartak, ezért a megyei független hírportál munkatársai a városvezetőt is megkeresték, hogy reagáljon az elhangzott vádakra. Részletek a Szol24 cikkében olvashatók.

Fotó: Szol24

Szegeder: Csótányinvázió Szeged belvárosában

Lakossági bejelentések szerint elszaporodtak a csótányok Szeged belvárosában. A problémára elsőként a Tisza Párt fiatalokból álló helyi közössége hívta fel a figyelmet. Szerintük a város alatti pincerendszer is hozzájárulhat a terjedéshez, amely a színházat, mozit, éttermeket és akár a postai csomagokon keresztül más háztartásokat is elérhet. Az érintett önkormányzati cégek azóta összehangolt irtást kezdeményeztek a közterületeken és társasházi közös helyiségekben – a hatékony védekezéshez mindenki együttműködésére szükség van – írja a Szegeder.

Fotó: szegeder.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Nem felel meg a törvényi előírásoknak a Hírös Agóra ügyvezetőjének végzettsége

Ahogyan arról korábban a KecsUP Hírek már beszámolt, több forrásból is felmerült a gyanúja, hogy Barta Dóra, a Hírös...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...