A kormány, a Fidesz, Orbán Viktor csörtéje az Európai Unióval nem újkeletű. A miniszterelnök már több éve is elejtett a britekkel kapcsolatban egy mondatot, amely arról szólt, hogy van élet az unión kívül is. Erre lényegében akkor is ráerősített Orbán Viktor, amikor tagságuk megszűnt. Sőt, minap arról beszélt, hogy „megelőznek minket azok, akik kiléptek az unióból”. Utalt arra, hogy a britek tömegesen oltanak. Miközben -véleménye szerint- az EU-ban a „jogállamiságnak nevezett politikai vitákkal töltik az urak az időt”. És akkor ott vannak az óriásplakátokon lévő üzenetek az EU felé, amelyeket már nem is idézünk, hiszen beleégtek már a retinákba.
A Huxit előkészítése zajlik?
Mellár Tamás közgazdász, országgyűlési képviselő szerint Orbán az EU-ból való kilépést készíti elő. Ahogy fogalmazott: az unió költségvetésének vétójával zsákutcába manőverezte magát a kormány, és nem igen maradt más útja, mint a kilépés.
Messze Magyarországon nőtt legjobban az EU-t hasznosnak tartók aránya
Miközben Orbánék vitája tehát évek óta tart Brüsszellel, és a hírolvasók talán jogosan arra következtetnek egy-egy elejtett mondatból, hogy a kormány szívesen látná az országot az EU-n kívül, Magyarországon nőtt leginkább az EU-tagságot előnyösnek tartók aránya. A Standard Eurobarometer felmérése szerint miközben 2009-ben a magyarok 38,6%-a gondolta úgy, hogy hasznos az EU-tagság (csak Bulgáriában volt ennél rosszabb arány), 2019-ben ez az arány 88,9% volt. Vagyis csaknem 50 százalékponttal nőtt az arány tíz év alatt. Ezzel Magyarországon nőtt magasan a legtöbbel az EU-t hasznosnak ítélők száma.
Balázs Péter egykori külügyminiszter azt javasolta, hogy legyen egy tagságot megerősítő népszavazás.