Mindenáron befolyásra, és ezáltal elismerésre kíván szert tenni annak ellenére, hogy igazából semmihez sem volt tehetsége, sem kedve, csak a képmutatáshoz meg az intrikához. De ahhoz aztán nagyon.
Gátlástalanul hirdeti, hogy ő mindenkinek jót akar, mert a szeretet vezérli. Persze nála ez az adott szó semmit sem ér, mert úgy gondolja, hogy a saját önző céljai mindig szentesítik az eszközt, melyet megtévesztésül használ.
Bármit megígér mindenkinek, amit az érdekei megkívánnak, hiszen tudja, hogy most már senki sem meri majd számon kérni azt tőle, mert kiépített hatalma, legalább is szerinte, megingathatatlan. Mindig bírálva panaszkodik, és persze orvul, alattomban támad. Ez az ő életeleme.
Mondókáját mindig azzal kezdi, hogy tessék már nekem elhinni. Amire nincs befolyása, vagy hatalma, azt el kívánja pusztítani, végképp eltörölni, még akkor is, ha emiatt beláthatatlan anyagi és erkölcsi kár éri közvetlen környezetét is. Akik persze hajbókoló jánosokból állnak.
Igazából nem ismeri azt az érzést sem, hogy mit jelent őszinte, összetartó közösségben dolgozni, és együtt alkotni, vagy értéket teremteni. Nem, ő rombolja és megkérdőjelezi mindazt, amit mások alkottak, és felépítettek. Ötlete, igazi gondolata nincs, amit meg lehetne valósítani, és ezért azt a taktikát dolgozta ki, hogy mindig az ellenfeleinek vélt emberek elgondolása ellen cselekszik. Mintha úgy sakkozna, hogy a táblán az ellenkezőjét lépné annak, amit az ellenfele lép. Ehhez mindig talál szövetségeseket, akik jó pénzért kiszolgálják őt. Mert van az a közpénz…
Szövetségeseit, akik erkölcsi törpék, arra használja, hogy a számára oly kedves vadászaton a „nagyvadakat” kilőjék, vagy elhajtsák. Erre egy egész apparátust működtet, akik véleménycikkekben írják le az ő téves, kártékony gondolatait. Nézeteit is úgy váltogatja, mint más a fehérneműjét, s akkor érzi jól magát, ha végre megtalálja azt a hatalmi csoportosulást, amely megvédi őt. Mert ő mindig felül akar maradni.
Szóban hirdeti a tisztességes vállalkozást, miközben ő vagyonokat harácsol össze tőlük. Ő csak saját magát és érdekeit képviseli, és másoknak, az általa vezetett közösségnek szinte semmit sem intéz el. Amihez még hozzányúlt, az mind tönkrement és becsődölt, vagy bezárt.
Beteges örömet okoz neki az is, ha valakinek a becsületébe belegázolhat, és nyilvánosan sértegetheti a közpénzen kiadott öndicsérőjében. Ezt a tevékenységet ő sajnálatosan csak politizálásnak nevezi. Végül is beteg ember ő, hiszen eddig sem alkotott semmi maradandót, csak a viszályt szította a közösségen belül, és jóvátehetetlenül rombolt.
Visszavezette közösségét a feudalizmusba, és megvalósította így régi álmát, ha hülyét mondok, akkor hülyét kell csinálni.
A kérdés már csak az, hogy meddig lehet így az embereket megtéveszteni, vagy az általa vezetettek már régen beletörődtek sorsukba, és igába hajtva fejüket, húzzák az ő szekerét. A kérdés marad, hogy meddig?
ábrahám