Manapság lépten-nyomon azt tapasztalja az ember, hogy az emberek elfásultak, beletörődtek sorsukba, és félnek a változástól.
A statisztika is bizonyítja, hogy Magyarország választásra jogosult lakosságának nagyjából a fele elfordult a politikától, érdektelen iránta, és közömbösségbe is süllyedt. Sajnos a közvéleménykutatások is ezt látványosan igazolják. Harminc évvel ezelőtt, a rendszer váltás idején sokkal aktívabb volt a magyar közvélemény. Hiszen akkor mindenki bízott a változásban, ami elérhetőnek is tűnt. Az akkori hatalomban lévő politikai vezetés a kialakuló ellenzékkel képes volt egy asztalhoz leülni, megtárgyalni a rendszer hibáit, és ezáltal biztosítani a békés, vértelen átmenetet, azaz a rendszerváltást. Igen, harminc évvel ezelőtt nem volt forradalom. A magyar nép történelmében létező forradalmak ugyanis nagy véráldozattal jártak, és sajnos rendre meg is buktak. Gondoljunk csak az 1848-as forradalomra és szabadságharcra, valamint a sokat emlegetett 1956-ra. Ezek mind elbuktak, mert a magyarság idegen elnyomó hatalom ellen küzdött.
A rendszerváltás idején, harminc évvel ezelőtt mindez másképpen alakult, hiszen a szovjet csapatok már kivonultak az országból, sőt Kelet-Európából is a Máltai Egyezmény miatt, melyet a Szovjetunió akkori első titkára, Gorbacsov, és Bush amerikai elnök írtak alá. Ráadásul nem sokkal ezután a Szovjetunió is szétesett. Ez tehát egy történelmi lehetőség volt, mely nemcsak Magyarországon, hanem a kelet-európai régióban is komoly politikai változásokat okozott, azaz mindenhol megszülethetett a többpárti demokrácia. Sajnos később azonban a dolgok Magyarországon másképp alakultak, hiszen a hatalomra került Fidesz Orbán Viktor kormányfővel olyan politikát valósított meg, nem utolsósorban az általuk elért parlamenti kétharmados többség segítségével, ami kezd emlékeztetni a rendszer váltás előtti egypártrendszerre, ami ellen akkor ellenzékiként küzdött. Ezt az új rendszert maga a miniszterelnök illiberális demokráciának hívja, és ő maga, megvalósítván a centrális politikai erőteret, közvetlenül irányít.
Közben óriási szakadék támadt a magyar népességben, a nemzet összefogása helyett ádáz politikai harc dúl, ami a gyűlöletet szítja. Elnémítja az embereket az a politika, amelyik azt a legfőbb érdekközösséget, az Európai Uniót, ahova Magyarország is tartozik, bomlasztani, szétverni próbálja. Ezt sokan látják, főleg ellenzéki oldalról, és a tehetetlen düh sokakat elnémít, mert megdönthetetlennek látják Orbán rendszerét.
A paradoxon az, hogy a legszegényebb és a legkiszolgáltatottabb vidéki lakosság fideszpárti, mert úgy érzik, ha feudális alávetettségben élnek a jelenlegi hatalom alatt, akkor már nem lesz rosszabb.Ne várjuk azt, hogy majd Brüsszel, azaz az Európai Unió fog bennünket kivezetni ebből a tespedésből, és néma beletörődésből, ezt saját magunknak, azaz a népnek kell megvalósítania. Erre itt van a kiváló alkalom, a 2022-es parlamenti választás, amely – vér és forradalom nélkül – megvalósíthatja a változást.
Persze, ha a hatalom túlságosan ragaszkodik a hatalmához, akkor még az erőszak sem kizárt egy esetleges, általa elveszített választás után.
ábrahám
