fbpx

FRISS HÍREK

A magyar kormány vétója az ukrajnai segéllyel kapcsolatban már nyílt zsarolás

- Advertisement -

Orbán Balázs, Orbán Viktor miniszterelnök politikai tanácsadója a Bloombergnek adott interjút, amiben egyértelműen jelezte a magyar kormány uniós zsarolási potenciálját.

Magyarország nyitott az ukrajnai segély vétójának feladására, ha az EU feloldja a pénzei befagyasztását címmel megjelent interjúban egyértelművé tette, hogy a magyar kormány hajlandó lemondani az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós európai uniós támogatás megvétózásáról, ha megkaphatjuk az összes még befagyasztott uniós támogatást.

„Magyarország uniós finanszírozása és Ukrajna finanszírozása két külön kérdés. De ha az EU ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna finanszírozása egy módosított uniós költségvetésből származzon, akkor a két kérdés összekapcsolódik” – mondta Orbán a Bloombergnek.

30 milliárd eurónyi befagyasztott magyar forrásról beszél, ám egy múlt heti döntés alapján ebből 10,4 milliárdot megkaphat hazánk. A további összegek feloldása a Magyarországot érintő, folyamatban lévő eljárások fényében gyakorlatilag lehetetlen követelés, Orbán nyilatkozata feltehetően azt a célt szolgálta, hogy jelezze a magyar kormány elszántságát mindkét ügyben.

A Süddeutsche Zeitung nagyobb elemzést írt az Orbán-kormány és az EU-viszonyáról, amiben arról írnak, hogy „a jobboldali populista budapesti kormányfőt (…) az Unió érdekei csak akkor érdeklik, ha azokat – például vétójogát – arra tudja használni, hogy rákényszerítse akaratát az unióra, engedményekre kényszerítve azt”. Orbán Balázs most minden korábbi nyilvános megszólalásnál markánsabban igazolta ennek az állításnak az igazát.

Hasonló cikkünk:  Mérgesedik a viszony, David Pressman beszólt a magyar kormánynak, Menczer Tamás válaszolt

A miniszterelnök politikai tanácsadója a hírügynökségnek arról is beszélt: Magyarország továbbra is ellenzi a teljes négyéves támogatási tervet, és jobban szeretné, ha az EU egyetlen évre kínálna finanszírozást Kijevnek, a költségvetés módosítása nélkül. Budapest fontolóra venné, hogy egy csomaghoz hozzájáruljon, tette hozzá. Azt is egyértelműsítette, hogy Magyarország ellenzi az ukrán EU-tagságról szóló tárgyalások megkezdését – a Bloomberg meg is említi, hogy Orbán Viktor kapcsolata Vlagyimir Putyin orosz elnökkel még az ukrajnai invázió után is szoros maradt, amivel folyamatosan triggereli NATO-s és EU-s partnereit –, ezt egy „vörös vonalnak” nevezve az interjúban.

via 444

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Újabb illegális szemetelőt csíptek fülön a városrendészek Kecskeméten

A Kisfái City lakói elnevezésű facebook csoportba került fel egy fotó, amelyeken nagy mennyiségű illegális hulladék volt látható. A...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...