fbpx

FRISS HÍREK

2015 óta 1360 milliárd forint állami pénz folyt el a Rogán-féle kommunikációra

- Advertisement -

Az összes állami szerv kizárólag a Rogán Antal minisztériuma alá tartozó hivatalon keresztül rendelhet meg bármilyen kommunikációs, illetve rendezvényszervezési munkát. 2015 óta 1360 milliárdot költött az állam a Rogán-féle kommunikációra  – írja a G7.

2014-ben jött létre a NER állami kommunikációt átalakító és központosító intézménye, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH), amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda fennhatósága alá tartozik. 2015 óta minden minisztérium, kormányhivatal vagy állami többségi tulajdonú vállalkozás bármiféle kommunikációs, illetve rendezvényszervezési munkát kizárólag az NKOH-n keresztül rendelhet meg.

A rendszer lényege, hogy a NKOH központi keretmegállapodásokat köt, majd a kialakult árat és szerződéses feltételeket minden állami szereplőnek el kell fogadnia, és csak arról dönthetnek, hogy a működésük során mennyi szolgáltatást vesznek igénybe – ezzel a struktúrával a kormány központilag tudja irányítani a teljes állami kommunikációt. Fennállása óta az NKOH 951 (vagyis évente nagyjából száz) ilyen eljárást indított.

Hasonló cikkünk:  Végre kiderült hányan kaptak magyar állampolgárságot

A G7 több mint 2300 megkötött szerződés adatai alapján arra jutott, hogy

  • 2015 és 2018 között jellemzően 20-60 milliárd forintos értékűek voltak ezek a szerződések,
  • 2019 és 2021 között gyorsan nőtt a szerződések értéke, a csúcs 335 milliárd forintba került a központosított kommunikáció,
  • a 2022-es éve a növekvő infláció ellenére 310, a tavalyi pedig 120 milliárd forintnyi tendert hozott.

Kiderült az is a közbeszerzési portál adatbázisából, hogy 2015 és 2023 között a megkötött szerződések értékének 73 százaléka Balásy Gyula cégeihez, elsősorban a Lounge Designhoz és a New Land Mediához köthető.

Magyar Péter a Partizánnak adott interjújában beszélt arról is, hogy milyen visszaéléseket tapasztalt a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként a kommunikációs költéseknél. Szerinte „a piaci ár sokszorosa” volt a korábban gigantikus közbeszerzési tenderen kiválasztott cég ajánlata. Később három-hatszoros túlárazást említett.

via HVG

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...