fbpx

FRISS HÍREK

Az egészségügyi államtitkárt nem hatották meg a lakossági panaszok az új ügyeleti rendszerrel kapcsolatban

- Advertisement -

Sebők Éva, a Momentum országgyűlési képviselőjének állítása szerint három héttel a porcsalmai kisfiú halála után „még a legegyszerűbb kérdéseire sem tudott válaszolni az egészségügyért felelős Belügyminisztérium (BM) nevében Rétvári Bence miniszterhelyettes.”

Február végén halt meg az egyéves, hányással és hasmenéssel küzdő gyerek, akit előző este küldtek haza a mátészalkai ügyeletről. Sebők hiába érdeklődött, nem kapott választ Rétváritól még arra sem, hogy a kisfiút ellátó mátészalkai ügyeletes szakembernek volt-e gyermekorvosi szakképesítése, illetve ki állította fel a diagnózist – nyilatkozta a Népszavának.

Sebők mellett Fülöp Zsolt, Szentendre és Leidinger István, Pomáz polgármestere is lepattant a BM-ről: március elején jártak az egészségügyi államtitkárnál, akitől azt kérték, korrigálják a Dunakanyarban élők észrevételei alapján az új rendszert.

A szentendrei járásban online kérdőíven és mobil applikáción gyűjtötték be a lakossági panaszokat. A válaszok között szerepelt például, hogy nehezen elérhető a 1830-as számon a központi ügyelet, valamint nehezen jutnak el a bajban lévők az ügyeletre.

Hasonló cikkünk:  „Már többször megbeszéltük, hogy mik azok a hegek anya hasán” - április a császármetszéshez kapcsolódó informálódás hónapja

Konkrét eseteket is említettek:

  • egy tahitótfalui nő 40 percet várt hiába, nem segítettek neki abban, hogy mit tegyen a 40 fokos lázzal küzdő kisfiával;
  • egy 6 éves pomázi kisfiúnál mogyorós süti okozott allergiás reakciót, de az anyukáját csak azután tudta visszahívni az ügyelet, miután a gyerekkel már a kórházat is megjárták;
  • egy 15 éves fiú szívdobogásos, fulladásos tüneteit az 1830 diszpécsere pánikrohamnak minősítette, ő csak azért kapott végül ellátást, mert a szülei elvitték ennek ellenére is a szentendrei ügyeletre.

A polgármesterek ismertették a panaszokat Takács Péter államtitkárral, aki egyelőre elutasította, hogy a szentendrei ügyeleti ponton legyen gyermekorvos is, Pomázon és Tahitótfaluban pedig állítsák vissza az ügyeleti pontot.

via HVG

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...