Kecskemét meglévő zöldfelületeinek nagyon fontos részeit alkotják a véderdők, megmaradásuk kulcskérdés a jobb levegő, a szél és a por elleni védelem, a mikroklíma javítása érdekében. De akkor miért vágnak itt ki fákat? És hogyan ültetnek? Szabó Lajossal, Kecskemét erdészeti szakirányítójával a Milliomodik hektár emlékerdőben és Katonatelepen, a Lugas sor menti véderdősávban jártunk és a megújításukról kérdeztük.
Több ilyen kiserdő kellene a város szívében
1975. március 28-án több ezer ember ültette a facsemetéket az előre kiásott gödrökbe az Akadémia körút, a Nyíri út és a szabadidőközpont által határolt területen (forrás: bacskiskun.hu). Az Egymilliomodik hektár emlékerdő a lakosság, az erdőgazdaságok és az erdőfelügyelőség összefogásával, társadalmi munkában valósult meg. A második világháború utáni erdősítési programnak állítottak vele emléket, harminc év alatt ugyanis 530 ezer hektár új erdőt telepítettek és 470 ezer hektárt felújítottak, a legtöbbet szűkebb pátriánkban, Bács-Kiskun megyében.
Jövőre lesznek tehát ötvenévesek a köznyelvben Kiserdőként ismert zöldterület legidősebb fái. Tavaly ősszel több száz példányt ki kellett vágni – ennek egyik oka az volt, hogy az elmúlt évek aszályos időjárása miatt sok fa kiszáradt.
„Elsősorban azok a fafajok sínylették meg a csapadékhiányos időszakokat, amelyek érzékenyebbek a klíma változására. Például a nyírfák közül sajnos jelentős számú elpusztult az erdőben. Ez a jelenség a városban azokon a közterületeken is megfigyelhető volt, ahol a nyírek sorfaként vannak ültetve – csak még fokozottabban, mert ilyen helyen még jobban kitettek a napsugárzásnak, mint állományban, erdőben” – mondta el Szabó Lajos erdőmérnök, Kecskemét erdészeti szakirányítója.
A szakember szerint a széchenyivárosi erdőben amiatt is kifejezetten szükség volt fakitermelésre, mert a különböző, rövidebb életű puhafás fajok – például a nyárfák – állapota egyre rosszabbá vált, egyes egyedeknél az a veszély fenyegetett, hogy egy nagyobb viharban ki is dőlhetnek, vagy hatalmas ágak szakadnak le róluk.
Ugyanakkor méretüknél fogva leárnyékolták a lassabban növekvő, de akár százötven évet a városban is megélő értékes tölgyeket, amelyek így nem tudtak „kiteljesedni”. Most több tölgy és egyéb kemény lombos fa környezetét felszabadították a fakivágásokkal, így elegendő térhez és fényhez jutottak, és ahogy Szabó Lajos fogalmaz, „kisebb lett a gyökérkonkurencia”. A kivágott 140 köbméternyi fából az önkormányzat tűzifát biztosított a rossz anyagi körülmények között élőknek, másik részüket pedig leaprítva az erdő sétányaira szórták.
„Az a cél, hogy ezen a területen hosszú távon folyamatos erdőborítás legyen, ne fordulhasson elő, hogy közel egyidőben a fák összessége kipusztul, és tarvágást kell alkalmazni. Ehhez viszont horizontálisan és vertikálisan is változatos erdőszerkezetet kell létrehozni, azaz hogy különböző fafajú és korú faegyedek legyenek az erdőben, és legyen gazdag, változatos cserjeszintje az alsó és a felső lombkoronaszint alatt. Szerencsére erdész elődeink itt sok fafajból álló erdőt hoztak létre a város támogatásával, ez kiváló alapot jelentett a mostani erdőkezelési beavatkozásra, amelyre a nem őshonos, inváziós fajok – például ostorfa, kései meggy – visszaszorítása érdekében is szükség volt” – magyarázta Szabó Lajos, aki hangsúlyozta: ezt a munkát nem lehet most újabb tíz-húsz évre elfelejteni, folyamatosan figyelni kell az erdő állapotát, hogy tudják, hol van szükség esetleg kisebb fakitermelésre, hol lehet segíteni a facsemeték növekedését.
Újulat ugyanis van: a hársak, juharok magjaiból rengeteg kis fa sarjad, fontos lépés volt az ő életterük biztosítása az inváziós fajok kivágásával. A tölgyeknek több időre van szükségük a növekedéshez, viszont a szakember szerint az 1975-ben elültetett példányok még nagyon jó egészségi állapotnak örvendenek, egyelőre nem látszik nyoma, hogy az egyre kevesebb csapadék miatt bármi bajuk lenne.
Sajnos viszont az Észak-Amerikában őshonos, majd a 2000-es években Európába is átkerült és elterjedt csipkés poloska az emlékerdő tölgyeit is károsítja: a lárvák és a kifejlett egyedek is szívogatják a levelek nedveit, ennek jelei a levelek nyári kifakulása – mindez a levél asszimilációs feladatellátásának csökkenéséhez, idő előtti elhalásához vezet. Bár egyes vélemények szerint a rovarfaj életmódja és táplálkozási szokása gátolja a tölgyek magtermését, idén erre rácáfolnak az emlékerdő tölgyfái, hiszen sok makkot látni rajtuk.
Az erdő tehát tudja magának biztosítani az újulatot. A fakitermelést követően ültetésre itt nem volt szükség, de jelképesen, környezeti nevelési céllal körülbelül száz kis fát és cserjét – mezei szilt, vénic szilt, kocsányos tölgyet, mezei juhart, vadkörtét – azért elültettek gyerekek.
„A mai modern erdészeti gondolkodás vallja, hogy biológiailag változatos, diverz erdőket kell fenntartani, hiszen ezeknek a legjobb az egészségi állapota, a klímaváltozás hatásainak ezek fognak a legjobban ellenállni. Minél többféle fa van benne, úgy nő az ökológiai stabilitása. És egyúttal gazdag élővilágnak adnak otthont az ilyen erdők. A biodiverzitás egyfajta biztonsági garanciát is jelent a megmaradásra” – emelte ki az erdészeti szakirányító, aki korábban az állami természetvédelemben, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságnál is dolgozott.
„Látod azt a karikát azon a kiszáradt hársfán? Az egy O betű, ezzel jeleztem, hogy jó lesz odvas fának, hagyjuk meg, mert nincs veszélyes pozícióban, messze helyezkedik el a sétánytól. Az ilyen úgynevezett biotóp fák a gombáknak és rendkívül sok állatnak – giliszták, rovarok mellett madaraknak, denevéreknek – biztosítanak élőhelyet, táplálékot. Ezt csak azért hozom fel, mert többen megkérdezték tőlem, hogy miért nem vágjuk már ki, hisz ‘olyan csúnya’. Bizony ökológiai és erdészeti szempontból sem ‘csúnya’, sőt, nagyon hasznos” – mondta Szabó Lajos.
„Olyan ötleteket is kaptam, hogy ’tiszítsuk meg’ az erdőt a cserjeszinttől, tüntessük el a gallykupacokat az erdő talajáról. Ezeket a felvetéseket meghallgatom, aztán igyekszem elmagyarázni, hogy így degradálnánk az erdőt, gyakorlatilag megcsonkítanánk az életközösségét. Mert az igazi erdő többszintű, és ha az egyik szintet likvidáljuk, akkor rengeteg élőlény elveszíti az életterét. Ráadásul ezeknek a városi erdőknek az egyik legfontosabb funkciója, hogy megfogják a port, a szelet, az erős hangokat. Cserjeszint nélkül nem képesek ezt a feladatot ellátni az itt élő emberek érdekében.”
Pont az említetthez hasonló tévhitek, környezetellenes gondolatok miatt tartja Szabó Lajos jelentős feladatának a lakossággal való kommunikációt. Szeretné, ha minél többen megértenék, hogyan működik az igazi erdő, és miért jó az embernek, ha a szükségesnél nagyobb mértékben nem avatkozik be a „működésébe”.
A Milliomodik hektár erdőt Szabó Lajos egy értékes mintának tartja. Szerinte minél több ilyen zöldfelület, kiserdő kellene a városban: könnyen elérhető távolságban helyezkedik el, a fák közötti sétányokon lehet egy jót sétálni (akár kutyával is), friss levegőt szívni, madarakat, rovarokat nézegetni.
Sziszifuszi munka a véderdő megújítása
Riportunk második helyszíne Katonatelep volt, közelebbről a vasút és a Lugas sor közötti parkerdő. Mint arról márciusban beszámoltunk, körülbelül fél hektáron vágták ki a nagy nyárfákat az utca és a vasúti pálya közötti körülbelül ötvenméteres sávból, a Szőlőskert és a Veres Péter utca közötti szakaszon.
Szabó Lajos akkor úgy nyilatkozott portálunknak, hogy lakossági panaszok-kérések játszották a főszerepet a nyárfák eltávolításában: sokan féltek attól, hogy kidőlnek, és a közelben élők egy részét zavarta a fák repülő fehér „szösze” is. Mi viszont akkor beszéltünk olyan lakóval, aki úgy vélte, a véderdő igen jó állapotban van, faállományát, cserjeszintjét és gazdag élővilágát tekintve is, ezért inkább helyi védelmet kellene neki biztosítani, nem pedig kitermelni (jelenleg nincs védettség alatt).
„Tavaly egy viharban kidőlt itt egy facsoport, ezért gondoltam úgy, hogy minél gyorsabban el kell kezdeni ennek az idős erdőnek a fokozatos felújítását, több lépcsőben, nem egyszerre. Terveim szerint elnyújtanám tíz évre, de ez függ a lakosságtól is. Volt, aki felhívott és megkérdezte, mikor folytatjuk a fakitermelést? Nyilvánvaló, hogy az itt lakók biztonsága elsődleges. De az ésszerűség határain belül próbáljuk biztosítani a folyamatos erdőborítást” – mondta most az erdészeti szakirányító.
A legegyszerűbb az erdő felújítására a természetes út lenne, vagyis a fehér nyárról újuljon meg, hiszen ez a fafaj kiválóan sarjad gyökérről. De néhány lakó „szöszös” panaszai miatt Szabó Lajos úgy gondolta, szilfákkal, tölgyfákkal, juharokkal és egyéb keménylombú fajokkal fogja elegyíteni a véderdőt, hogy minél kevesebb legyen a nyár.
Arról is beszélt tavasszal, hogy minivágásokkal cserélik le a faállományt a Lugas sor mentén, azaz nem a hagyományos, üzemszerű tarvágásról lesz szó. A minivágás lényege – mint elmagyarázta –, hogy a kijelölt kisebb területen valóban kivágnak minden fát (jelen esetben a nyárfát), de az aljnövényzet megmarad: nincs tuskózás, szántás, a talajt a legkevésbé bolygatják, emellett hagynak a területen holtfákat is.
Aki most látogat el a helyszínre, a földútról azt láthatja, hogy túlnyomórészt ismét a nyárfák sarjadnak, mellettük még akácból és parlagfűből van sok. Hol vannak a tölgyek, juharok, szilfák, vadkörték?
Szabó Lajossal bementünk a kivágott majd újratelepített véderdőrészlet közepére, és megmutatta: ott vannak ezek a facsemeték is a területen, csak a rohamléptekben az ég felé törő nyarak mellett nagyon nehéz őket észrevenni. Csak az összehasonlítás kedvéért: a tölgy egy év alatt nő tíz centit, a nyár egy hónap alatt akár egy métert is. De érdemes bizalmat szavazni a tölgynek itt is: Szabó Lajos próbaképpen sok makkot elültetett 2022 őszén a véderdőben, amelyek szépen kihajtottak.
De ha a nyárfákra volt a panasz, akkor miért növekedhetnek most mégis a véderdőben? A szakember kijelentette: nem a tarvágás, tuskózás és az összes nyárfa eltüntetése a cél, hanem egy vegyes erdő létrehozása természetközeli módszerekkel. A nyárfasarjak ezen a nyáron ráadásul nagyon jó szolgálatot tettek azzal, hogy a perzselő napsugárzástól megvédték a lassabban növekvő tölgyeket, szilfákat, juharokat.
„Ha kituskóztuk, felszántottuk volna a területet, akkor gyönyörűen lehetett volna látni az elültetett fasorokat, csak a facsemeték nagy része kipusztult volna július-augusztusban és most az egészet parlagfű borítaná” – szemléltette Szabó Lajos.
Egy laikusnak mégis nehéz elképzelnie, hogy ennyi nyárfa, akác és gyom között megmaradnak az újonnan ültetett fák. Szabó Lajos nem titkolja, valóban óriási kihívás a megőrzésük, folyamatos figyelmet igényel. És akkor a mezei juhar levelét kedvelő és lelegelő őzekről még nem is beszéltünk.
„A fakitermelés és ültetés óta háromszor lett megápolva munkásokkal a terület, a sorok közt meghagytuk a nyárfákat, akácokat az árnyékolás miatt. Ez nagyon aprólékos, sziszifuszi munka, küzdelem, nehéz is rá embert találni. A fizikai erőkifejtés mellett arra is szükség van, hogy a munkás a kivágandó fafajtákat meg tudja különböztetni a megőrzendőktől, például az inváziós kései meggyet a sajmeggytől. Ez szakértelmet kíván. De ha odafigyelünk, és rendszeresen, évente többször ápoljuk ezt az erdőt, akkor nagyon szép és változatos lesz” – hangsúlyozta az erdészeti szakirányító, akitől megtudtuk: a 441-es út mellett hasonló módszerrel tervez felújítani egy kiszáradóban lévő nyárfás véderdő-részletet.
