fbpx
18.2 C
Kecskemét
2024. október 22., kedd

FRISS HÍREK

Gyurcsány alatt jobb volt – mondta Gyurcsány

- Advertisement -

2004. szeptember 29. – húsz éve, hogy Gyurcsány Ferenc letette a miniszterelnöki esküt, ennek emlékére pedig az ex-kormányfő videót tett közzé, amiben arra a következtetésre jutott, hogy: Gyurcsány alatt jobb volt.

„Bár tudom, hogy leginkább ezt a nevet, hogy Gyurcsány manapság szitokszóként hallják. Mégis azt kell mondjam, hogy Gyurcsány alatt jobb volt. (…) Kormányfőként nem érdekelt, hogy ki kire szavazott, mert az országért voltam felelős, nem a saját szavazóimért” – mondta Gyurcsány.

Az eltelt „húsz évben az Önök többsége úgy hallja a nevemet, hogy valójában már nem tudja, talán soha nem is tudta, de nem emlékszik arra, hogy mi is történt akkor, amikor én voltam a kormányfő” – tette hozzá.

Hasonló cikkünk:  Felgyorsult a népességfogyás Magyarországon

A DK elnöke a mintegy hét perces videóban arról is beszél, hogy „demokratikus módon kormányoztuk a hazát, a mostaniak pedig a demokrácia szűkítésével, meggyalázásával lerombolásával, egy erőszakos, autokratikus önkényre épülő rendszert építenek.”

A kivándorló magyar számával kívánta érzékeltetni Gyurcsány, hogy ez „egyértelmű, világos” bizonyíték, hogy a kormányzása alatt jobb volt az élet. „A családról beszélő jelenlegi kormány idején idén jó, ha 80 ezer baba születni fog. Tudják mennyi született a 2000-es évek végén, mikor én kormányoztam? Több mint 90 ezer!” – fűzte hozzá Gyurcsány Ferenc.

via 444.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Nem tud mit kezdeni a polgármesteri hivatal a sok vendégmunkást elszállásoló házakkal, lakásokkal

Nem ellenőrizheti a jegyző azokat az ingatlanokat, ahol tartósan (vendég)munkásokat szállásolnak el bérleti szerződés alapján, mivel ezek a házak,...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...