fbpx
5 C
Kecskemét
2024. október 26., szombat

FRISS HÍREK

Óriási LEGO-mozaikot raktak ki a Kecskeméti EGYMI tanulói saját rajzaik alapján

- Advertisement -

Közel 35 ezer kockából egy másfélszer másfél méteres képet építettek a sajátos nevelési igényű és a logopédiai előkészítőn résztvevő gyerekek a Nyíri úti iskolában. A mozaik a diákok rajzait és az EGYMI logóját formázza meg. Segítőik egy nyíregyházi csoport fiataljai voltak, akiknek a legózás sokkal többet jelent a játéknál – közösséget, barátokat, támaszt az életben.

Nyíregyházáról, a Wesselényi Miklós Technikumból érkezett a Tekerd! csapata Kecskemétre, ők segítettek a Nyíri úti iskolába járó gyerekeknek apránként összeállítani a másfélszer másfél méteres képet. Az intézménybe hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók járnak, mindannyian sajátos nevelési igényűek: tanulásban akadályozottak, értelmileg akadályozottak, autizmussal élők, ADHD-s, azaz figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral élők és mozgáskorlátozott gyerekek is vannak köztük.

A Tekerd! csapata éppen tíz éve, 2014 óta létezik. A Wesselényi technikum tanára, Hudák Zsolt hozta létre és ma is ő mentorálja az önkéntes alapon működő csoportot.

„Az volt a célom, hogy azokat a srácokat, akik bármilyen családi vagy egyéni problémával küzdenek – beleértve a különböző függőségeket, hátrányos helyzeteket, sajátos nevelési igényt -, őket bent tartsuk az iskolarendszerben, hiszen leggyakrabban náluk fenyeget az a veszély, hogy megszakítják tanulmányaikat” – mondta Hudák Zsolt.

Kezdésként csak a saját örömükre építettek LEGO-mozaikokat, és hogy a fiatalok elfoglalják magukat. 2016-ban aztán be tudtak kapcsolódni a nyíregyházi LEGO-gyár helyi közösségi szerepvállalási programjába, és azóta sok rendezvényre eljutnak, hogy másokkal is megismertessék a hatalmas mozaikok építésének fortélyát. Leginkább iskolákat látogatnak Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében, de jártak például a Magyar Nemzeti Galériában is.

Fotó: Hraskó István

Az alapanyagot a LEGO gyártól kapják, a cég ezzel is támogatja őket. A mozaikokat a diákok tervezik meg iPad-en: hatszor nyolcas kis mezőkre bontják a képet, és mindegyikhez készítenek egy útmutatót, milyen színű-formájú elemeket és pontosan hova kell illeszteni. Majd a mezőket szép sorban a megadott helyükre rögzítik egy nagy táblán. Pénteken a Nyíri úti iskolások megkapták az útmutatókat, és az alapján önállóan legózták össze a mezőket.

Összesen negyven tagja van a Tekerd! csapatának, többségük már befejezte az iskolát, de ha tehetik, a többiekkel tartanak az eseményekre. A mostani ősz nagyon sűrű, hetente négy-öt rendezvényük van, az összes délutánt, hétvégét együtt töltik.

Fotó: Hraskó István

Hogy miért jó mindez? A szabadidő eltöltése és a kreativitás fejlesztése mellett a mentor további szempontokat említ.

„A fiatalok érezhetik, hogy tartoznak valahova, és hogy elismerik a munkájukat. A legtöbb tagunknak nagyon nehéz problémákkal kell szembenéznie, és szüksége van a támogatásra, hogy ne bukjon ki az iskolából. Van olyan köztük, akire az apja rágyújtotta a házat… Ő háromszor kezdte újra az iskolát, majd bekerült a csoportunkba és leérettségizett. Egy évet maradt technikusként, két évig második szakmát tanult, és most saját fodrász szalonja van. Más komoly drogproblémákkal küzdött, egy évig a pszichiátrián kezelték. Bekerült az iskolánkba, az első évben megbukott, majd eljött a csoportba és simán elvégezte a három évet, sőt, az egyik legjobb eredménnyel, jelenleg pedig egy nagy cégnél dolgozik, és esti iskolán készül az érettségire.

Fotó: Hraskó István

Ez az egész igazából arról szól, hogy ezek a fiatalok összekovácsolódnak, és van egy olyan biztos pont, ahova bármikor visszajöhetnek – ez pedig tartást ad nekik egész életükre. Aki a csapatból már befejezte az iskolát, kivétel nélkül mindenki el tudott helyezkedni, van munkahelye, holott akadt közöttük hajléktalan, más öngyilkosságot kísérelt meg, mert a szülei drogoztak, nem volt otthon a lakásban villany, és a fürdőszobában kellett tanulnia a gyertyafény mellett. Ez egy igazi összetartó közösség, ahol megtanulják azt is, hogy kőkeményen kell dolgozni, ha valamit bevállalnak. Mindenhol ugyanolyan alázattal kell hozzáállni a dolgokhoz, és a maximumot kell nyújtani. Az elismerés, megbecsülés rengeteg pluszt ad nekik a mindennapjaikban” – hangsúlyozta Hudák Zsolt.

Hasonló cikkünk:  Nagyarányú iratpusztulás tanúja a kecskeméti levéltár

Szerinte aki részt vesz egy ilyen óriási mozaik kirakásában, megérti, mit is jelent együtt dolgozni egy közös célért, és milyen jó érzés, ha sikerrel járnak a végén. Nem mellesleg a Nyíri úti iskola egy maradandó emléket is kapott, hiszen a LEGO-kép innentől kezdve az intézmény dísze, a lépcső melletti falrészen.

Erdélyi-Szilágyi Andrea testnevelő tanár és mozgásfejlesztő egy éve látta a közösségi médiában a Tekerd! csapatát, és egyből arra gondolt, hogy meg kellene őket hívni az iskolába. Az ötletet tettek követték, és sikerült is megszerveznie a látogatást. A programban minden osztály részt vett a Nyíri útról (ez több mint 110 gyermek) és a logopédiai előkészítő osztályok is be tudtak kapcsolódni, közel negyven diákkal.

„Mindenkinek nagyon tetszett, élvezték a délelőttöt. LEGO-t mi is használunk az osztályokban, a mai alkalom abban volt más, hogy kódokat kellett leolvasni, és az alapján kirakni az elemeket, ez nagyon fejleszti a gyerekeket. Több diáknál rá is csodálkoztunk, milyen könnyen ment számára. Örömteli az a tudat is, hogy ez egy közös kép, és mindenkinek benne van a keze munkája” – emelte ki Erdélyi-Szilágyi Andrea.

Kapcsolódó cikk:

Az iskola, ahol beszélgetőkörrel indul és zárul a nap

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

A sofőrök szerint veszélyessé vált egy forgalmas út Bács-Kiskunban, a Magyar Közút szerint ez ideiglenes

Egy olvasónk elmondása szerint Bács-Kiskun vármegyében, a Dunatetétlen és Harta közötti bekötőúton véleményes módszerrel és eszközzel vágtak ki aszfaltra...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...