2024. december 22-én, vasárnap bevezetik Kecskeméten a helyi járatú autóbuszok új számozási rendszerét. A könnyebb alkalmazkodáshoz segítséget kapnak a kecskemétiek: ideiglenesen a régi és az új számok is láthatóak lesznek a buszokon.
Korábban voltak egyjegyű, kétjegyű, háromjegyű és betűkkel ellátott vonalszámok is, a Kecskeméti Közlekedési Központ azonban szakít a rendszerrel, és vasárnaptól minden járatot háromjegyű számmal fog jelölni, a KecsUP Hírek alábbi ábrája alapján.
Korábbi tervek szerint október 28-án vezették volna be az újraszámozást, de az október 17-én tartott közgyűlésen elfogadták a halasztást. Az átállás egyszerűsítése érdekében a bevezetés időpontjától, azaz vasárnaptól a forgalomban lévő autóbuszok homlok- és oldalkijelzőin az új vonalszám mellett a régit is feltüntetik.
Dr. Homoki Tamás alpolgármester a KecsUP megkeresésére korábban részletesen beszámolt az ideiglenes állapot időtartamáról.
„Addig lesznek kint az ideiglenes számok, amíg úgy gondoljuk, hogy szükséges. Nincsen kőbe vésve, ha gyorsan megtanulják az utasok és olyan visszajelzések jönnek, hogy most már tudják, akkor lehet, hogy csak 1-2 hónapig; de ha kell, akkor tovább is” – mondta.
Kiemelte: a buszmegállóban minden fel lesz tüntetve papír alapon is, a busz érkezése előtt is jól látható lesz, hogy az érkező, új számozású busz melyik régi számozásúnak felel meg.
„A visszajelzések is nagy szerepet fognak játszani abban, hogy meddig lesznek kint. Az a cél, hogy az utasok tudják használni. Azt gondolom, hogy ez gyorsabb folyamat lesz, mint ahogy sokan félnek tőle, de ha ez több időt vesz igénybe, akkor tovább kint lesznek a régi számozások is” – fejezte be.