fbpx
12.1 C
Kecskemét
2025. január 31., péntek

FRISS HÍREK

Ittas utasa megütött egy kecskeméti taxist, aki rádión kért segítséget kollégáitól

- Advertisement -

Olvasónktól kaptuk az információt, hogy a napokban több pofonnal-ütéssel bántalmazott utasa egy taxist Kecskemét külterületén, a Helvéciára vezető úthoz közel. A taxis rádión kért segítséget, közel húsz kollégája sietett rögtön a helyszínre, de érkeztek a rendőrök is. A hatóság megerősítette az esetet.

Névtelenséget kérő olvasónk elmondása szerint az eset január 24-én, éjjel 1 óra körül történt, Kecskemét külterületén, a Helvéciára vezető úttól pár száz méterre. Olvasónk úgy tudja, a taxisnak több, ittasnak látszó utasa volt, akiket a belvárosból fuvarozott ki. Egyikük többször arcon ütötte, olvasónk szavaival: „útközben már kezdett az ember agresszívan viselkedni, mikor megérkeztek többször fejbe verte, hogy még a szemüvege is leesett”.

A taxis ekkor rádión kért segítséget kollégáitól, és körülbelül húszan a helyszínre is siettek. Közben a megtámadott taxis be tudott zárkózni az autóba, mert két utasa még mindig fenyegette.

„Amikor megérkeztünk, már a jelenlét hatására megszűnt az agresszív viselkedés, mivel több kolléga kezében kerékkulcs vagy kormányzár volt” – idézte fel a szemtanú.

Hasonló cikkünk:  Majdnem elgázolta a kerékpárt toló nőt a zebrán, maga a rendőrkapitány volt a szemtanú - videóval

Mint mondta, a támadó bemenekült a házába. Két társának azt mondták a taxisok, „jobban járnak, ha kihívják a támadót és megmondják, ki ütött”.

„Akkor jött elő a támadó, amikor a rendőrök is megérkeztek két autóval. A rendőrség megkezdte az intézkedést, megkértek mindenkit, aki nem volt sértett vagy támadó, hogy hagyja el a helyszínt. Igazoltatás kezdődött, a megtámadott taxis csak ekkor merte lehúzni az ablakot!” – tudtuk meg olvasónktól.

Megkerestük a rendőrséget, pontosan mi történt, szenvedett-e sérülést a bántalmazott taxis, volt-e rendőrségi intézkedés, született-e feljelentés az ügyben, indul(t)-e eljárás, ha igen, hány személlyel szemben?

„A Kecskeméti Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított büntetőeljárást. A nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információt nem áll módunkban adni” – közölte a KecsUP-pal a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Megkérdeztük, hogy mit gondolnak a kecskemétiek a buszok újraszámozásáról (videóval)

Korábban több ízben is beszámoltunk arról, hogy új számozást kapott minden kecskeméti, helyi járatos autóbusz. Több mint egy hónappal...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...