A Neumann János Egyetemért Alapítvány ügyével kapcsolatban már sok részletet megírtunk, ám van egy eddig kevéssé tárgyalt szempont is: a könyvvizsgáló szerepe, felelőssége. Mi a feladata és a felelőssége a könyvvizsgálónak egy alapítványnál? Mit kell tennie, ha az alapítvány...
Bérelje vissza jelképes összegért a város a régi KTE pályát a jelenlegi tulajdonosaitól, hozza rendbe és vállalja rendszeres karbantartását - indítványozta Tóth Szilárd, a Szövetség képviselője az április 3-ai közgyűlésen. Ez a javaslat nem kapta meg a többséget, a...
Súlyos betegséggel küzd Radics Sándor Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett, Guinness rekorder cimbalomművész. Sok éven keresztül jótékonysági hangversenyeket szervezett, most neki van szüksége lelki és anyagi segítségre. "A zene az életem, szeretnék minél hamarabb játszani mások örömére is, és hiszek...
Szerdán két Győr-Moson-Sopron megyei szarvasmarha telepen igazolta a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma. Megnéztük, Bács-Kiskunban eddig összesen 117 gazdaságnál-farmnál jártak a hatósági állatorvosok, mindenhol negatívak voltak az eredmények. A Kecskeméti Vadaskert több...
Megörökítettük az április 3-ai - minden bizonnyal sokáig emlékezetes - kecskeméti közgyűlés legizgalmasabb és legérdekesebb pillanatait, és most egy kisfilmen meg is mutatjuk! Beszéltünk az ülésre érkező érdeklődőkkel, alpolgármesterrel, képviselőkkel és ott voltunk, amikor Szemereyné Pataki Klaudia polgármester az...
"Lehet mazsolázni, hova költöznének!" - ezzel a szöveggel tett közzé a Rendészeti Államtitkárság egy listát azokról a magyar településekről - nyilván községekről -, ahol tavaly egyetlen bűncselekmény sem történt. Azt írják, 186 ilyen "béke szigete" Magyarország 3155 településéből. Bács-Kiskun...
A klub saját költségen már korábban elkészíttette a terveket a lelátó fedésére, a hatósági ügyintézés elindult, a megszerzett építési engedély és kiviteli tervek alapján pályáznak a Magyar Labdarúgó Szövetségnél. Később - ha lesz majd pénz - a kék-fehér székeket...
Tüntetést tartott a Szövetség képviselőcsoportja szerda délután Kecskemét főtéren és a közel ezer demonstráló előtt bejelentették: Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Gaál József alpolgármester az egyetemi alapítványnál végzett tevékenységével elveszítette azt a közbizalmat, amely a tisztségük betöltéséhez nélkülözhetetlen, ezért...
Az Autizmus Centrum tanulói és a Csodabogár nappali intézmény fiatal felnőtt gondozottjai is részt vettek azon a sétán, amelyet április 2-án, Kecskemét főterén tartottak az autizmus világnapja alkalmából.
A kezdés előtt húsz perccel már rengetegen gyülekeztek a főtéren, a korábbi...
Nyílt levelet írt hét kecskeméti Tisza sziget Szemereyné Pataki Klaudiának, ebben felszólították őt és Gaál József alpolgármestert, hogy azonnal hatállyal mondjanak le egyetemi alapítványi tisztségeikről, valamint "politikai felelősséget vállalva távozzanak Kecskemét városvezetéséből is".
A Tisza szigetek közös nyílt levelükben azt...
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) állítása szerint lelepleztek egy magyar katonai kémhálózatnak nevezett szervezetet Nyugat-Ukrajnában, és két magyar állampolgárt...