fbpx

Minden hír aminek ezt a címkét adtuk: demonstráció

A múlt pénteki tüntetés szervezői szerint lesz következő lépés – egyelőre türelmet kérnek

A kilenc influenszer által szervezett múlt hét pénteki tüntetés a becslések szerint 130 ezernél is több embert tudott megmozgatni. Osváth Zsolt főszervező szerint ha ezt...

Pénteken hatalmas demonstrációra lehet számítani a Hősök terén, előtte három és fél órával tartanak Kormányinfót

Pénteken 18 órára szerveznek tüntetést többek között ismert influenszerek Budapesten a Hősök terén. A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményéből kiderül, szintén pénteken délután fél 3-kor...

Többek között Azahriah és Pottyondy Edina közreműködésével szerveznek tüntetést pénteken a Hősök terén

Demonstrációt szerveznek többek között influenszerek közreműködésével péntek délután hat órára a Hősök terére. Az Odakint most szörnyek járnak – kiállás az áldozatokért, gyerekekért, az...

Tovább folytatódnak a tüntetések Belgrádban

A nemzetközi megfigyelők szerint is számos szabálytalanság, csalás történt a legutóbbi szerbiai parlamenti választások során, amelyek éles ellenzéki tiltakozó akciókat, tüntetést váltottak ki. Aleksandar...

Közoktatás: A Belügyminisztérium a szülőket kérdezi – a tüntetésekről is

Többen jelezték szerkesztőségünknek, hogy a KRÉTA rendszerben egy rendszerüzenet fogadta őket. A Belügyminisztérium rövid levele szerint, kíváncsiak, mit gondolnak a szülők a közoktatás helyzetéről....

A napokban elfogadott adót és rezsit érintő változások milliókat érintenek, ők miért nincsenek az utcán?

Józan ésszel belátható, hogy a Fidesznek komoly népszerűségvesztéssel kell szembenéznie, de nem váltható azonnal szavazatokká a csalódás. Sokan inkább a kiskapukat keresik a tüntetések...

Tüntetnek az egészségügyi dolgozók, mert a döntéshozók nem hallgatják meg őket 

2021. július 31-én, szombaton, 10 órakor a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nagygyűlést szervez a budapesti Hősök terére, ahol arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy a...

750 ezerre büntették, mert dudált Orbán Viktornak

Az egészségügy helyzete miatt hetek óta zajló budapesti figyelemfelhívó autós demonstráció legújabb fejleménye, hogy egy dudáló 70 éves nyugdíjas férfit 750 000 forintra büntetett...

Hirdetés

Felkapottak

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...