A klímaváltozás következményeként szinte törvényszerű az új kullancsfajok és az általuk terjesztett betegségek megjelenése Európában, Magyarországon is. Az invázió elkezdődött, a krími-kongói vérzéses láz hordozóját már kimutatták a Margit-szigeten.
Évek óta nem látott inváziójuknak köszönhetően a vérszívók társaságából idén egyértelműen a szúnyogok uralják a magyar médiát, és nem ok nélkül. Sokan számolnak be múlni nem akaró csípésekről, ám a kellemetlenségen túl 50 hazai és a hozzájuk nemrégiben csatlakozott három új, invazív csípőszúnyogfaj rettegett betegségeket terjeszthet, járványok is kialakulhatnak.
Közben pedig szinte nem is hallani a vérszívók egy másik csoportjáról, amelynek tagjai ugyancsak komoly kórokozókkal fertőzhetik meg az embert, és a klímaváltozás az ő soraikat is átrendezi. A kullancsokkal kapcsolatos jelenről és jövőről, a „szúnyoghelyzet” analógiájára támaszkodva kérdezte a 24.hu Dr. Földvári Gábor parazitológust, az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársát.
Az emberre öt faj jelenthet veszélyt
Hazánkban a kullancsok 20-30 faja őshonos, a bizonytalanság egyrészt abból ered, hogy ezt a nagy jelentőségű atkacsoportot csupán az elmúlt két évtizedben kutatjuk intenzívebben. Másrészt legtöbbjük rejtett életet él, úgynevezett fészeklakó: általában gazdaspecifikusak, egy vagy csak néhány állatra akaszkodnak rá, jellemzően ezek odúiban, fészkében tanyáznak.
Illetve lehetnek még olyan fajok, amiket épp rejtőzködő életmódjuk miatt eddig még nem fedeztünk fel. A lényeg, hogy »mindössze« öt faj tekinti az embert is potenciális prédának, laikusként velük kerülhetünk kapcsolatba. Ezek közül kiemelt jelentősége egy fajnak, a leggyakoribbnak van, ez a közönséges kullancs – mondja a 24.hu-nak a szakember.
Elég rájuk nézni és látszik, önállóan nem képesek nagy távolságot megtenni, mint a szél által is sodort szúnyogok, ám ez nem azt jelenti, hogy ne tudnának terjedni. A gazdaszervezetre kapaszkodva 3-4, de akár 10-12 napig is táplálkoznak, majd lepottyannak: ennyi idő alatt egy nagyobb testű emlős országnyi távolságokat tesz meg, madarakon utazva tengereken kelhetnek át.