14 C
Kecskemét
2025. május 11., vasárnap

FRISS HÍREK

Nemcsak a megyei jogú városokban szerepelt a vártnál jobban az ellenzék

- Advertisement -

Tágabb körben is jól teljesített az ellenzéki összefogás, összesen 35 tízezer fősnél nagyobb települést is „vittek el”.

A huszonhárom megyei jogú város közül tízben nyert az ellenzék, tizenháromban pedig kormánypárti a polgármester – az arány ráadásul az ellenzék javára billen a képviselő-testületek összetételének tükrében. Szolnokon, Nagykanizsán és Szekszárdon ugyanis hiába győzött fideszes polgármester, a képviselő-testületben kisebbségbe szorultak a kormánypárti erők. Vagyis, ha úgy tetszik, fordult a kocka tizenhárom-tízre. Ha eddig minden előterjesztés úgy ment át az önkormányzaton, mint kés a vajon, most épp az ellenkezőjét tapasztalják majd a városvezetők: az a minimum, hogy egyeztetniük kell az eddig gyakorlatilag levegőnek nézett ellenzéki képviselőkkel. Szalay Ferenc, Szolnok kormánypárti polgármestere első nyilatkozatában sietett is leszögezni, hogy számára ez a helyzet nem új, 1998 és 2002 között már megtapasztalta ugyanezt, bár – s ezt már mi tesszük hozzá –, azt a politika légkört a maival össze sem lehet hasonlítani. Nemcsak a megyei jogú városok között, hanem tágabb körben is jól teljesített az ellenzéki összefogás. A tízezer fősnél nagyobb településeken 2014-ben a Fidesz-KDNP 72 városban adott polgármestert, az idén már csak 64-ben győztek jelöltjei. Az ellenzék olyan nagyobb városokban tudta átvenni a hatalmat, mint Jászberény, Baja, Szentendre, Szigetszentmiklós vagy Vác, és összesen – az öt évvel ezelőtti 32 helyett – már 35 településen dolgozhat a jövőben ellenzéki pártok támogatta városvezető. A függetlenek is jobban szerepeltek, mint fél évtizede, 18 településen pártoktól független polgármester irányíthat majd, köztük négy 20 ezresnél nagyobb városban, Cegléden, Hajdúszoboszlón, Dunaharasztiban és Hatvanban – utóbbit éppen a Fidesz-KDNP-től sikerült elhódítani. A 20 ezer fősnél nagyobb városokban – 32 ilyen akad – nemcsak a függetlenek, de az ellenzéki pártok alkotta szövetségek is jól szerepeltek, hiszen a 2014-es 21:8-as kormánypárti-ellenzéki arányt vasárnap 15:13-ra módosították. – A 20 ezresnél kisebb városokban már kevésbé számítanak a pártok, sokkal inkább az egyénre szavaznak az emberek, emiatt minél kisebb egy település, annál kevésbé volt valószínű a változás. Az viszont egyértelműnek tűnik, ahol a korábbi kormánypárti városvezetőt legyőzte az ellenzék, ott valójában nem ők nyertek, hanem a Fidesz-KDNP veszített, azaz a kormánypártoknak el kell gondolkodniuk az eredményen – vélekedett Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. A valamivel több mint tízezer lakosával Nagyatád Somogyban nagy településnek számít, azaz érvényesül a pártpolitika, ám ezt felül tudják írni a személyes kapcsolatok, az azonosulás lehetősége. – Amióta a Fidesz-KDNP hatalomra került, tudatosan mindenütt ugyanazzal a központi, marketingszerű kampánnyal dolgoztak – állította Ormai István, Nagyatád civil egyesület színeiben sorozatban hetedszer megválasztott polgármestere. – Ugyanazokat a virtuális üzeneteket tartalmazó sablonszlogeneket használják mindenütt az országban, ám kiderült, a választók egy jelentős része már jobban hisz a valóság bizonyosságának.

Népszava

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Nem igaz, amit a polgármester állít: nem több, hanem egyre kevesebb kecskeméti gyermek születik

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester gyakran posztol arról, hogy Kecskeméten egyre több gyermek születik. Tényellenőrzést végeztünk, és az önkormányzattól, valamint...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...