Nincsenek véletlenek. A 10 millió Fa Kecskemét közösség alapítójával ma délelőtt volt megbeszélve egy interjú a Széchenyivárosban (amit hamarosan közlünk), amikor sétánk közben a következő kép tárult elénk az Akadémia körúton:
Egy hét telt azóta, hogy beszámoltunk a Korhánközi úton megtermett és egészséges fákat vágtak ki. A kecskeméti önkormányzathoz akkor azzal a kérdéssel fordultunk, hogy miként szabályozzák a magánterületen történő fakivágást. A következő választ kaptuk:
„A szóban forgó terület magántulajdonban van, ezért ott a fák kivágása nem engedélyköteles. Ettől függetlenül előírás, hogy a tulajdonosnak pótolnia kell. Ennek mikéntjét a HÉSZ szabályozza. Egy egyszerűsített példa erre: 1 db 50 cm-es törzsátmérőjű fa pótlása 12/14 cm törzsátmérőjű facsemetével 7 új csemete ültetését jelenti. Az Új környezetvédelmi program elkészítése kapcsán Szemereyné Pataki Klaudia polgármester szakmai javaslatokat kért annak érdekében, hogy a nem engedélyköteles fakivágások esetében is kialakuljon a szakszerű pótlás megvalósulási kontrollja.”
Az Akadémia körúton – immár közterületen – történt fakivágás ügyében is kérdéssel fordultunk az önkormányzathoz. Azt kérdezzük, hogy milyen okból vágták ki az emeletes házak előtt a fákat az Akadémia körúton? (Amint megérkezik a válasz, tájékoztatjuk az olvasókat.)
Kivágva! Egy gyermek is azt kérdezné, hogy miért?
Ilyen volt nyáron…
Az utak melletti fasorok különösen nagy jelentőséggel bírnak
A légszennyező anyagok egy részét a fák lombtömege képes lekötni. A kapacitás függ attól, hogy a fák milyen távolságra vannak a szennyező forrásoktól. Emiatt az utak melletti fasorok különösen nagy jelentőséggel bírnak. Jelen esetben közvetlenül az út mellett voltak a fák az Akadémia körúton.